Ma tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés Budapest 2016. évi költségvetését. A „tárgyalja” persze erős túlzás, hiszen a vita intenzitása, a felszólalások szakmai színvonala, a személyeskedés mértéke tartogathat izgalmaz azok számára, aki az ilyesmit szeretik (és minek tagadjam, én ehhez a statisztikailag nehezen kimutatható kisebbséghez tartozom), de egyetlen mondat, egyetlen forint nem fog változni a mellékeltekkel 478 oldalas, 313 529 061 000 forint főösszegű költségvetési javaslatban.  

Az elmúlt hónapok sajtóban olvasható vitái, de akár az én Budapesttel foglalkozó blogbejegyzéseim alapján is kialakulhat az a kép, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem nagyon szól másról, mint a közösségi közlekedésről. Ez még ma sincsen így, de tényszerűen kiüresítették az önkormányzatokat. A legnagyobb változást az egészségügyi és oktatási intézmények elvétele jelentette. Az oktatási rendszer centralizációjának fantasztikus eredményeit a hétvégi pedagógus-tüntetés is mutatta. Budapest költségvetése 2010-ben még 524 milliárd forint kiadással tervezett, de még tavaly is 10 milliárd forinttal magasabb volt a főösszeg volt az ideinél. És a kis gömböc továbbra is éhes. Idén az agglomerációs járatokat és a HÉV-et veszi el, továbbá központosítja a szemétdíjakat. Tarlós Istvánnak ígérete van, hogy a megmaradt közművállalatokat ebben a ciklusban nem veszik el a Fővárosi Önkormányzattól. Nem hangzik túl biztatóan.

Mi a baj ezzel? Van-e egyáltalán? Ennek megítéléséhez azt kell eldöntenünk, hogy Budapest úgy tökéletes, ahogyan van, vagy vannak-e hiányosságai. Ha arra jutunk, hogy vannak hiányosságai, akkor fel kell ismernünk, hogy Budapest versenyben van lakókért, befektetőkért, látogatókért, és elsősorban egyáltalán nem más magyarországi településekkel. Hódmezővásárhelyiként gondolhatjuk például azt, hogy nem jó, ha a gyerekeinket elszívja Budapest. Annál azonban, hogy Budapestre költöznek, valószínűleg sokkal rosszabb, ha Londonba, Münchenbe vagy akár csak Bécsbe költöznek (feltéve, ha szeretnénk velük tartani a kapcsolatot, és nem bánnánk, ha az unokáink tudnának magyarul). Az elmúlt hét-nyolc év kivándorlását figyelve ez egyáltalán nem egy elvi hipotézis.

Szóval valamit tenni kellene. A 2013. áprilisában elfogadott Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepció a következőket írja: „A városfejlesztés a város jövőjét meghatározó cselekvés. Az elmúlt két évtized során a korábban alapvető, közvetlen állami városfejlesztések szerepe csökkent, ezzel párhuzamosan a súlypont fokozatosan áthelyeződött a lakosság és a piaci szereplők aktivitására, majd az Európai Unió fejlesztési programjainak becsatornázására. Jelentős saját fejlesztési források híján, a Fővárosi Önkormányzat követő magatartásra kényszerült, a kezdeményező, irányító szerep ellátása helyett.”

2016-ban új, jelentősebb fővárosi fejlesztés a Margitsziget csatornázása lesz. Ez is a vizes világbajnokság védőernyője alatt (sok köze nincs hozzá, őrület, hogy így kell eladni). Esetleg lesz mobil védmű a Római-parton. Néhány elhúzódó építkezés, a Széll Kálmán tér átépítése, a fonódó villamos beruházás még befejeződik. A 2014-2019 ciklus egyetlen nagy erőfeszítése az M3-as metró felújítása lesz. Csak sajnos az is másodosztályú színvonalon, 40 éves szerelvények légkondicionálás nélküli felújításával és úgy, hogy a 20 állomásból 7 a mozgáskorlátozottak számára továbbra sem lesz elérhető.

Ez nem nevezhető városfejlesztésnek, ez csak üzemeltetés. És nem arról van szó, hogy ne lenne tudás, ne lennének elképzelések. A hosszú távú koncepció mellett számos tematikus anyag is olvasható a Főpolgármesteri Hivatal honlapján. Kár, hogy eszközrendszer és erőforrások hiányában nagyon kis részük tud csak megvalósulni. És elsősorban eszközrendszer kellene, mert még egy jó kormány esetén se lenne helyes, hogy a mindenkori fővárosi vezetés fő feladata a kormánynál történő lobbizás legyen.  

A gazdaság és a közszféra ugyanis nem két egymástól elzárt világ, amelyikben az előbbi pénzt termel, az utóbbi meg elkölti. A cél az lenne, hogy fejlesztések értéket teremtsenek, amelyek utána forrásként szolgálnának a további fejlesztésekhez. A jelenlegi állapot leírásához hívjuk ismét segítségül a Budapest 2030 koncepciót: „Az itt beszedett adóknak azonban csak kevesebb, mint 10%‐át kapja vissza az államtól a 24 budapesti önkormányzat. Ez az arány rendkívül alacsony, és ennek megváltoztatása Budapest alapvető érdeke. Ez a tény nem motiválja a helyi közigazgatási szereplőket a gazdaságélénkítési eszközrendszer hatékonyságának növelésére, illetve bővítésére, ami viszont korlátozza a főváros gazdaságra kiható kezdeményezőképességét.”

Mindeközben látunk az előbbiekkel szemben egy furcsa ellentmondást is, amelyre Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja hívta fel a figyelmet: az Európai Unió 2007 és 2013 közötti (faroknehéz, tehát nagyobb részt az időszak végén kifizetett) támogatási időszakában a források egyharmadát az előre megfogalmazott célokkal szemben a Központi Régióban, tehát Budapesten és Pest megyében fizették ki. De hol van ez a 2 461 milliárd forint? Egy része például az M4-es metróban, ami minden vele kapcsolatos megalapozott kritika ellenére legalább kvalifál a városfejlesztés kategóriában. Szembe kell sajnos nézni azzal, hogy az uniós források rosszul hasznosulnak, a hatalmi szempontok alapján szétosztott pénzek és a külső pályázati célokhoz történő alkalmazkodás lehetetlenné teszik egy fókuszált fejlesztési stratégia végrehajtását. Nem azt vesszük meg, amire szükségünk van, hanem amire éppen pénzt adnak. Amikor van forrás, akkor arról viszont úgy tekintünk, hogy az talált pénz, annak hatékony felhasználása se a politikust, se a választópolgárt nem érdekli.

Az EU-s támogatásokon kívül is látunk közpénzből készülő látványos építkezéseket és fejlesztési elképzeléseket. Dagály Úszóaréna, Puskás Stadion, Hauszmann-terv, Liget Projekt – kb. 500 milliárd forint erre a ciklusra. Ezek akár ékei is lehetnek a városnak (ha például a Budavári Palota rekonstrukciója nem társulna a kormányzat várba költöztetésének őrült gondolatával, ha nem egy parkba akarnánk múzeumokat építeni és a vasút fölé parkot, és így tovább…), csak éppen a valós fejlesztési elképzelésekkel összevetve lesz egyértelmű, hogy kizárólag Orbán Viktor személyes ízléséről van szó, nem a budapestiek érdekeiről. Mert akkor új zöldterületekről beszélnénk, új kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakról, a körvasút menti körútról, helyi városközpontokról… arról, hogy hogyan lehetne Budapest egy élhetőbb város.

A Főváros nem egyszerűen csak nem kap forrásokat a fejlesztésre, de lehetősége sincs, hogy teremtsen. Az iparűzési adó a lehetséges törvényi maximumon van, új adók kivetését a jogszabályok nem teszik lehetővé, értékesíthető vagyon alig, a rezsicsökkentés és most ráadásnak a hulladékdíjak központosítása még a közműcégek bevételteremtő képességét is elveszi. Igazi sakk-matt. Tisztán üzemeltetésre tényleg kérdéses, hogy szükség van-e választott városvezetőkre.

Egyszer Orbán Viktor rendszere is véget fog érni. Akkor majd úgy kell újrateremteni az önkormányzatokat, hogy saját bevételekkel és saját fejlesztési forrásokkal rendelkezzenek. Képesnek kell lenniük stratégiát végrehajtani és érdekeltnek kell lenniük az eredményekben, a hatékonyságban. Nem a miniszterelnök asztalán kell eldőlnie az utolsó tervpályázatnak is, és nem az lesz a sikeres városvezető ismérve, hogy hatékonyan lobbizik.

De amíg itt tartunk, sajnos látnunk kell, hogy Tarlós István és szárnysegédje, Kocsis Máté nem lobbizik valami jól.

Mi lesz a budapesti közösségi közlekedéssel, BKK-val, BKV-val?

A vita lényegét tekintve a főpolgármesternek igaza volt, illetve igaza van. A kormány egyoldalúan elkezdte lefaragni a fővárosnak a közösségi közlekedésre adott támogatást. 2015-höz képest 2016-ban 6 milliárd forinttal kevesebbet adott, majd a következő két évben még 3-3 milliárd forinttal csökkenti a támogatást. 6 milliárd a 313-hoz képest talán nem tűnik soknak, de a fentiekben bemutatott helyzet miatt már nem volt honnan elvenni. Meg lehetne például szüntetni a közterületek tisztítását, vagy a közvilágítást Budapesten – ezek 6-6 milliárd forint nagyságrendű tételek. A következő évben pedig be lehetne zárni a Főkertet, mert annak az éves támogatása nincs 3 milliárd forint.

Tűnhet úgy, hogy Tarlós és Orbán csatájában a végén a főpolgármester nyert, mert a miniszterelnök elfogadta az érveit azzal kapcsolatban, hogy az agglomerációs járatokat nem fővárosi feladat finanszírozni, de ezzel az eredménnyel a budapestiek vesztettek. Budapest és az agglomeráció közösségi közlekedését nem szétszabdalni kellene, hanem teljesen integrálni.

Amikor szétszabdalásról beszélünk (hogy a kormány úgymond átveszi az agglomerációs közlekedést), akkor még csak nem is a városhatár jelenti majd az elválasztó vonalat, hiszen a HÉV-eket a budapesti szakaszukkal együtt tudja átvenni a MÁV (külön szép a csepeli HÉV ebben a körben, amely csak Budapesten belüli jár). Csak a fontosabb kérdéseket feltéve, amelyekre a budapesti költségvetés elfogadásakor még nincs válasz: milyen jegy kell majd rá? Érvényes lesz a BKK bérlet? Én nyomatékosan ajánlanám, hogy legyen, de akkor most fordítva fogják eljátszani ugyanazt a játékot? Eddig a BKK nem kapott pénzt az NFM-től, mostantól majd az NFM nem kap pénzt a BKK-tól? Most majd Orbán Viktor fog fenyegetőzni, hogy a HÉV majd nem jár be Budapestre? És a technikai kérdések: egy baleset esetén honnan lesz pótló busz? Mert a BKV-nak van gyorsreagálású képessége és kapacitása Budapesten, a MÁV-nak nem annyira. Az átadott járatok benne maradnak-e a FUTÁR rendszerben? A HÉV-eknek honnan lesz külön jegypénztáruk? És még lehetne sorolni. Ez egy rossz irány.

Az utast nem érdekli, hogy busz, villamos vagy vonat, BKK, Volán vagy MÁV, ő nem valamilyen járművön akar utazni, hanem A-ból B-be akar eljutni. Minden közlekedési szakember tudja, hogy emiatt integráltan kell megszervezni a közösségi közlekedést. Összehangolt menetrend kell, közös megállók, minél kevesebb felesleges párhuzamos kapacitás. Az Együtt pártalapítványa, a Váradi András Alapítvány éppen ezért javasolta a közösségi közlekedésről szóló vitairatában, a Közlekedj okosan!-ban, hogy Budapesten és a teljes agglomerációban egy megrendelői szervezetben kellene teljesen integráltan megszervezni a helyi és a helyközi közlekedést is (kis egyszerűsítéssel a BKK-ba olvasztani azt is, ami ma Volán és MÁV).

A mi javaslatunk szerint továbbá el kell szakadni az éves költségvetési alkuktól, és normatív alapon, lakosságszám alapján kell megállapítani azt az összeget, amelyet a (több települési önkormányzat által felügyelt) megrendelői szervezetek kapnak. Egy ilyen normatív finanszírozásnak a megalkotása és implementációja nehéz feladat lesz, de az eredmény egy az egész országra nézve igazságos rendszer, ami hosszú távú tervezésre ad lehetőséget a szereplőknek. Magyarra fordítva: Budapest és a 81 agglomerációs településre lehet, hogy a végén a jelenleginél több pénz jut, lehet, hogy kevesebb, de tudni fogják, hogy meddig ér a takaró, nem kell minden évben megalkudni a kormánnyal a hosszáról.

Budapest 2016. évi költségvetéséről szóló javaslatra visszatérve, az azért elképesztő, hogy gond nélkül beleírtak 12 és fél milliárd forint bevételt „helyközi közösségi közlekedési feladat támogatása” címszó alatt, miközben nem hogy a központi költségvetésben nincs ilyen tétel, de még egy kormányhatározat sincs róla, mivel nem is ez a szándék. A könyvvizsgáló pedig meg sem említi a jelentésében, hogy ez így talán nincs egészen rendben. Igaz, már a 2015. évi költségvetést is úgy fogadta el a közgyűlés, hogy bevallottan a ténylegesen szükséges forrásnál 15 milliárd forinttal kevesebbet terveztek a közösségi közlekedésre, azzal a felkiáltással, hogy év közben majd megoldódik. Hát nem oldódott meg.

És mit tenne a Tarlós-Kocsis páros, ha lenne mozgásterük?

Az előbbiekben felvetettem, hogy van-e jelenlegi finanszírozási viszonyok mellett értelme a választott városvezetésnek. Akár van értelme, akár nincs, jelenleg van választott városvezetés, és kis döntéseket azért tudnak hozni, ezekből a kis döntésekből pedig tudunk következtetni arra, hogy a tényleges lehetőségekkel, hogyan élnének. Nem jól.

Ki(ke)t nem szeretnek: hajléktalanok, Simicska, Budapesti Fesztiválzenekar

Települési szociális támogatás (ez a hajléktalanoknak adott pénzbeli támogatás) éves szinten 62 millió forint. 62! Tavaly 70 millió volt tervezve, de szerencsére sikerült megtakarítani nyolcat. A hajléktalanokat foglalkoztató Budapest Esély 34 millió forinttal kevesebből kell, hogy gazdálkodjon. Ezzel szemben Simicska Lajos oszlopainak eltávolítására 150 millió forintot tettek félre. Tavaly a Budapesti Fesztiválzenekar 130 millió forintot kapott, ez idén 0-ra csökken. Fischer Iván rosszakat nyilatkozott a kormányról. Az nem számít, hogy a zenekar világszínvonalat képvisel.

Ki(ke)t szeretnek: Fesztivál és Turisztikai Központ, Városarculati Kft.

Tavalyhoz képest további 130 millió forint a turisztikai központnak, a homályos feladatkörű Városarculati Kft. pedig 260 millió forinttal indul. Legyen tánc!

Amíg még lehet. Mert a zene már nagyon halk. A Fideszes polgármesterekből meg majd kitűnő prefektúra vezetők lesznek. Hiszen az önkormányzatiság leépítését zokszó nélkül vették tudomásul. Nem lesz bajuk azzal sem, ha majd a minisztériumból mondják meg, hogy vehetnek-e papírt a nyomtatóba.