Az ember legyen következetes. Ha nem következetes, akkor legalább reflektáljon arra, hogy miért változtatta meg a nézeteit. Szokatlan elvárások, nem meglepő, hogy a koronavírus második hulláma nekem külön is nehéz napokat okoz. Nehéz megértenem, hogy mindazok, akik tavasszal, amikor Magyarországon nem volt járvány, vegyvédelmi készültségben élték az életüket, most, amikor dühöng a járvány, egy maszkot sem hajlandóak felvenni. De nem erről akarok írni, csak érzékeltetem, hogy miért ragadtam (nem túl elkapkodva, de volt más dolgom) billentyűzetet: engem már az is zavar, ha felmerülhet, hogy a korábbi szavaim és a jelenlegi álláspontom között ellentmondás van. Egyébként nincs.

Jó másfél évvel ezelőtt (’19 áprilisában) azt a kérdést feszegettem, hogy lenne-e értelme az ellenzéki győzelemnek az önkormányzati választásokon - a kormányváltás szempontjából -, és azt vetettem fel, teljesen külső szemlélőként, hogy csak akkor, ha rendszerellenzéki programmal indul. Mint ismert, a kéretlen tanácsot nem fogadták meg, és nem rendszerellenzéki programmal indult a választásokon a rendszer ellenzéke, és aratott a várakozásokhoz képest gyakorlatilag mindenkit (engem biztosan) megdöbbentő méretű sikert. Ennél lényegesen kisebb jelentőségű, de hasonlóan váratlan fordulatként ezt követően visszatértem az eke szarvától a közszférába, Baranyi Krisztina hívására elvállaltam a IX. kerületi vagyonkezelő és városfejlesztő cég vezetését. Ezt a legkevésbé sem kényszerből tettem – sok közéletből távozó kollégával szemben az Együtt megszűnését követően szerencsére sikeresen tudtam váltani, szakmailag izgalmas és jól fizetett feladatom volt a versenyszférában. Akkor mi volt a motivációm?

Legkevésbé sem az, amit Bácskai János, aki a kerületet 9 évnyi polgármesterkedés után 18 százalékponttal veszítette el, állított már 4-5 alkalommal a képviselő-testület ülésein, hogy megvalósítsam a blogbejegyzésben javasoltakat, és a cég erőforrásait a kormány elleni küzdelemre használjam fel. Ennek három oka is van, amelyekből kettő már a blogbejegyzésből is kiderül, elég lett volna egyszer rendesen elolvasni (tudom, tudom, TLDR), és nem csak egy mondatot kiemelni belőle.

Egyrészt, mert amit én javasoltam, az nem egy cél, hanem egy eszköz. Eszköz a hibridellenzéki paradoxon feloldására, az ellenzéki retorika és cselekvés közötti konzisztencia megteremtésére. Erről szólt az egész írás. Ha a paradoxon feloldása nem cél, vagy nem ilyen irányú feloldása a cél, akkor nyilvánvalóan rossz, sőt, káros eszköz.

Másrészt, mert ezt csak választói felhatalmazás mellett lehetne megtenni, titokban nem. Demokratikus elkötelezettség mellett nem is lehet mást gondolni, de utilitarista alapon sem érdemes, a magyar politikatörténet ugyanis azt mutatja, hogy csak egyetlen szavazói csoport viseli jól, ha nem tartják be a támogatottjaik az ígéreteiket: a Fidesz-szavazók.

Harmadrészt, mert én jelenleg előre megfontolt szándékkal nem politikus vagyok, hanem operatív végrehajtó, menedzser. A tulajdonos, a képviselő-testület határozza meg a célokat és az irányokat. Én akkor vagyok a választott szerepemben sikeres, ha ezeket követve érem el a legjobb eredményt. Arról nem is beszélve, hogy saját agendával aligha maradhatnék sokáig a helyemen.  

Szóval, akkor mi a motivációm? Ma sem gondolom másként, mint másfél éve: az ellenzék a kormányváltás szempontjából közel sem az optimális stratégiát választotta. Ugyanakkor a választott stratégiához is el lehetett jutni logikus érvek mentén, morálisan helyesen. Gondolhatja valaki azt, hogy a bizonytalanok meggyőzéséhez a kormányzóképesség felmutatása, a jobb kormányzás bemutatása szükséges. Biztos, hogy van ebben igazság. Csak ennek a stratégiának is sok nehézsége van, napi szinten feszíti az ellenzék paradox helyzete.

Az érthetőség kedvéért egy konkrét példán mutatnám be, ami legyen ferencvárosi: az atlétikai stadion ügye. A magyar kormány költi az állami büdzsé legmagasabb százalékát sportra és rekreációra az egész Európai Unióban, az átlag háromszorosát! Ahogyan más területeken, sincs konszolidáció: sokszázmilliárd forintnyi új stadion és sportcsarnok után nem látszik, hogy lenne egyáltalán fék a vonaton. Teljesen ésszerű az ellenzék részéről, hogy ezt ellenzik, és ahol lehet, próbálják akadályozni. Az atlétikai stadion, illetve az azt indokolttá tevő Atlétikai Világbajnokság ügyében a kormány ’19 novemberében arra kényszerült, hogy megegyezzen Budapest és Ferencváros új vezetésével. A fővárosi kerületek ennek részeként 50 milliárd forint egészségügyi forrást kaptak, a beruházás jelentős újratervezésen esett át, aminek eredményeképpen az állami tulajdonban lévő, várostól elzárt forgalomképes iparterület helyén számos rekreációs funkció épül ki, Ferencváros pedig ezen túl egy új óvodát, a szakrendelőhöz egy új szárnyat, és egy lakótömb rehabilitációjának kormányzati finanszírozását kapja. Budapest és Ferencváros vezetői a választási programjuk végrehajtása szempontjából következetesen állapodtak meg a kormánnyal, a településeik érdekét, az ott lakók életének az alakulását tekintették az elsődleges szempontnak. Ami ez esetben szembe megy az ország érdekeivel. Mégis helytelen, hogy ellenzéki szimpatizánsok, közírók, politikusok támadják ezt a megegyezést. Nem lehet, de legalábbis nem nagyon igazságos, egymással szöges ellentétben álló elveket számon kérni valakin. Vagy azt várjuk el, hogy az önkormányzatok a kormány, a rendszer ellenzékei legyenek, vagy azt, hogy kormányzati teljesítményt, az ott élők életét javító eredményeket mutassanak fel. A kettő egyszerre nem lehetséges.

Nem lehet az időben sem visszamenni. A magyar ellenzék az önkormányzati választásokat megelőzően választott egy stratégiát, ami mellett ki kellene tartania, mert ha ebben elbukik, az ciklusokkal fogja visszavetni a kormányváltás ügyét. Én magyar állampolgárként, akkor is, ha egyébként erős kétségeim vannak a választott útjával kapcsolatban, abban vagyok érdekelt, hogy az ellenzék sikeres legyen.  Ha ebben a magam szintjén, szigorúan nem politikusként, tudok segíteni, akkor akkor járok el helyesen, ha segítek is. 

Hát ennyi.

Másfél év múlva majd megint jelentkezem. :)              

A hibridrezsim hibridellenzékének paradoxonából továbbra sem találjuk a kiutat: a magyar ellenzék az önkormányzati kampányban is megöli a saját történetét.

Az emberek csodálatos tulajdonsága, hogy egymással szöges ellentétben lévő igazságokat, értékeket egyszerre el tud fogadni, és ezek között – vagy gondolkodás nélkül, vagy belső küzdelmek árán – de szükség szerint váltani. Ennek a pragmatizmusnak sok előnye van, legalábbis addig, amíg valaki nem hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy másokat meggyőzzön valamiről. Ebben az esetben nagy valószínűséggel a saját munkáját ássa alá. Az ellenzéki paradoxon lényege, hogy a retorika és cselekedetek, eszközválasztás nincs összhangban, azzal kapcsolatban, hogy milyen, illetve mennyire demokratikus rendszer van ma Magyarországon: előbbi alapján diktatúra, utóbbi alapján liberális demokrácia. Az önkormányzati kampányból eddig látottak alapján ezt a következetlensége a retorikán belül is sikerül továbbvinni.

Az hogy melyik településen, kerületben melyik part adja a jelöltet, teret adnak-e a civileknek, kit szorítanak éppen ki, lesz-e előválasztás – bár nem érdektelen, de a címben feltett kérdés szempontjából lényegtelenek. Az én feltételezésem az, hogy széles összefogás mellett az ellenzéknek még mindig lehet esélye érdemi győzelmeket aratni a 2019-es önkormányzati választásokon. És azt állítom, hogy már az indulással – a rosszul meghatározott célokkal és ebből következő narratívával - aláássa a saját 2022-es reményeit.

Mi a magyar politika legfontosabb kérdése? Ha a Fideszt és híveit kérdezzük, akkor a "migráció", a bevándorlás. Ha a politika területén bárki mást, akkor a demokrácia felszámolása. Annak a most leginkább illiberálisnak nevezett, egyébként sem a magyar történelemben, sem a világon nem ritka konstrukciónak a létrejötte, fennállása, amelyben többé-kevésbé csalás nélkül születnek az eredmények, de az állam teljes erőforrás- és eszközrendszerét felhasználják az eredmény befolyásolására. Százmilliárdos éves kormányzati reklámköltés, egybites propagandává silányított közmédia, ellopott közpénzekből felvásárolt és fenntartott „kereskedelmi” média (utóbbi két csoport a hírek szempontjából releváns médiapiac árbevételének a 78 százalékát fedi le és ehhez társul még az MTVA hírblokk a független rádiókban és az ingyenes önkormányzati lapok), a gyakorlatilag teljes kontroll a közterületi hirdetéseken, Nemzeti Választási Bizottság, Állami Számvevőszék vagy bármely más hivatal szükség szerinti felhasználása a politikai ellenfelek működésének megnehezítésére, az aktivisták kormányzati, önkormányzati állásokba nyomása, köztisztviselők, közalkalmazottak kormánypárti „önkéntességre” kényszerítése, ellenzéki politikai tevékenység egzisztenciális retorziója. Hogy ismétlésként csak néhány elemet emeljünk ki ebből az eszköztárból.    

A 2018-as választás előtt, bár mindegyik ellenzéki párt a retorikájának részévé tette a rendszer leírását és kritikáját, a stratégiájukat egyenként úgy választották meg, mintha normális demokráciában működtünk volna. Ennek oka lehetett meggyőződés, hogy a saját állításokkal szemben azért nem olyan rossz a helyzet, a teljes reményvesztettség, hogy úgysem lehet mást csinálni, illetve sima kollaboráció. Az első esetben a beárazott Fidesz győzelem mellett a tényleges cél a 2018-as megerősödés, 2022-re a váltópárti (Jobbik) vagy a domináns baloldali-liberális, a többi pártot integrálni képes szerep (MSZP, DK, LMP) elérése volt. A választáson ezeket a célokat nem sikerült elérni. Az MSZP zsugorodása folytatódott, a Jobbik nem tudott előrelépni, és Simicska Lajos kiszállásával elvesztette sajtó- és közterületi felületeit, illetve Vona Gáborral legismertebb arcát is, a DK kevesebb mint feleannyi szavazatot kapott, mint az MSZP, és épphogy átjutott a parlamenti küszöbön. A Momentum nem érte el parlamenti küszöböt (a fél-egy évvel korábban még reálisnak gondolt célok ekkor már a feledés homályába vesztek), az Együtt megsemmisült, a Párbeszéd beolvadt az MSZP-be (végleg letett arról, hogy önálló szavazói bázist építsen ki). Elégedettségre csak az LMP-nek lehetett némi oka, hiszen a 4 évvel korábbinál lényegesen több szavazóval és sokkal nagyobb frakcióval kezdhetett az új ciklusnak, de csak átmenetileg, a felgyülemlett belső feszültségek nyomán gyors önfelszámolásba kezdtek, és elvesztették többek között azt a személyt, aki köré az egész kampányukat építették.

Az illiberális rendszer nem csak azt okozta, hogy az ellenzék összességében gyengült a Fideszhez képest de azt is, hogy csak marginálisak az eltérések a 4 évvel korábbi ellenzéki felálláshoz képest, ami azért baj, mert az egyéni körzetek összes mandátumon belüli súlya és az egyfordulós rendszere miatt szükséges esélyes ellenzéki váltópárt (választási szövetség) organikus, az ellenzéki választók szavazásain alapuló létrejötte még legalább 4-5 országgyűlési választást igényelne ilyen ütem mellett.

A rendszer nem egyszerűen óriási erőfölényt biztosít a kormánypártnak, de kivonulásával és egybites kommunikációjával megöli a közéleti diskurzust is. Nem kormánypárti újságíróknak (kevés kivétellel) nem válaszolnak, vitákon, vitákban nem vesznek részt, konszenzusra semmiben sem törekednek. Ezek után az ellenzékiek egymással vitatkozhatnak, de a választók szempontjából ezek a viták nem érdekesek, ugyanúgy irreleváns, hogy valamit egy 0, 5 vagy 15 százalékos támogatottságú párt mond – egyik sem fog megvalósulni. Lehetett így arról álmodozni, hogy a kormánnyal szembehelyezkedő szavazók majd jó ellenzéket választanak maguknak, de a választáson a fő szervezőerő a megszokás és az elveszett szavazattal kapcsolatos rettegés volt.   

Tavaly decembereben úgy tűnt, hogy az organikus kibontakozás lassúságával kapcsolatos belátás és az őfelsége ellenzéke szereppel kapcsolatos elégedetlenség elért egy kritikus tömeget. A munka törvénykönyvének módosítása során látott, a Fidesz által kijelölt keretekből kitörő magatartás azóta sajnos visszatért a business as usualhoz, azonban az újonnan megjelent ellenzéki egyetértés jegyében egymás után jelentették be a széleskörű együttműködéseket az egyes településeken. Ami a fentiek miatt örömteli fejlemény volt – egészen addig, amíg nem kezdtek el tartalomról beszélni. Közlekedés, zöldterületek, városfejlesztés, bérlakások, köztisztaság – csupa fontos kérdés. Csak mintha az önkormányzati rendszerrel kapcsolatos minden tudásukat (és állításukat) hirtelen elfelejtették volna. Magyarországon az önkormányzatok pénzügyi önállósága minimális, érdemi fejlesztési források a központi költségvetésből, illetve az Európai Uniótól érkeznek, de ezeket is a kormány osztja. Egy polgármesternek alapvetően a lobbizásban, a kijárásban kell jeleskednie, ha bármit el akar érni. Nehéz elképzelni, hogy ebben egy ellenzéki hatékonyabb tud lenni egy Fideszesnél, és ne gondolja senki, hogy ennek nincs politikai és anyagi ára.  

Mit jelent ez? Valaki súlyos kompromisszumok árán – összefogva rasszistákkal, korruptakkal, kollaboránsokkal, súlyos dilettánsokkal – a diktatúra legyőzését a zászlóra tűzve beül egy polgármesteri vagy képviselői székbe – majd gyors együttműködést keres a legyőzni kívánt kormánnyal, hogy legalább egy részét meg tudja valósítani a választási ígéreteinek.

Én minden motivációt minden szinten értek: a nyomást a pártok helyi vezetői részéről, akik most már maguk is lennének valamik, meg örülnének némi tiszteletdíjnak is, a pártszervezési szükséget, hogy legalább néhány embert állásba helyezzenek itt-ott, támogatást a szakértői és sajtó holdudvarnak, a lehetőséget, hogy felépítsenek a választók szemében komoly és helyben ismert jelölteket, megmutassák a gyakorlatban, hogy mit képviselnek.

A fenti célok nem nyilvánosságkompatibilis részét is lehet magyarázni a rendszer jelentette kényszerrel. De nagy kérdés, hogy ezek a széles ellenzéki koaliciók fenntarthatóak lesznek-e a kormánnyal folytatott nagy barátság közepette, és amikor 2022-ben az idén megválasztott polgármesterek és alpolgármesterek országgyűlési képviselőjelöltként előmásznak az államtitkárokkal közös szalagátvágások fotói és a nagykoalíciós korrupciós történetek halma alól, és meghirdetik a széles összefogást a diktatúra leváltása érdekében, akkor mi lesz az ezzel kapcsolatos választói reakció.

Ma Magyarországon senkit nem visz el a fekete autó, ha kormánnyal szemben kritikus véleményt fejt ki, törvényesen működhetnek ellenzéki pártok, még állami támogatást is kapnak, független és kritikus a a messze legolvasottabb hírportál és legnagyobb kereskedelmi televízió, a bíróságok időnként a kormánnyal szemben hoznak ítéleteket, és igen, sikeresen működhetnek ellenzéki vezetésű önkormányzatok is. Erős tények állnak rendelkezésre azok számára, akik amellett érvelnek, hogy Magyarország továbbra is teljes értékű demokrácia. A demokráciának azonban nemcsak formális, hanem minőségi ismérvei is vannak, amiben egy személy, vagy akár a választók legnagyobb, de önmagában kisebbségben lévő csoportja nem gyakorolhat totális hatalmat mindenki más fölött. A pártok közötti tényleges verseny megszűnése ahhoz vetetett, hogy a politika elkezdte gyarmatosítani az olyan területeket, mint a média, üzleti, tudományos élet, amelyeknek részben önállóságot kellene élvezniük.

Ez a szabadság szűkülése mellett a társadalom teljesítményének súlyos visszaeséséhez fog vezetni, egyre gyorsuló spirálban. Ez azok jövőjét is súlyosan beárnyékolja, akik egyébként a Fidesz célkitűzéseivel egyetértenek.  Erről kellene meggyőzni a választók többségét, hogy a politikai verseny helyreállítása érdekében vállaljanak áldozatokat, pl. fogják be az orrukat szavazásnál, adjanak anyagi támogatást a projekthez, vállaljanak aktív szerepet. Elvben nem kellene nehéznek lennie, hiszen ez az általuk megtapasztalt valóság része – ehhez képest elvben mennyivel nehezebb kellene, hogy legyen, hogy a Magyarországra gyakorlatilag nem irányuló bevándorlás súlyos veszélyéről meggyőzzék az embereket. A Fideszt azonban nem csak az óriási anyagi fölény segíti, hanem az is, hogy baltaék egyszerűségű következetességgel viszi a saját történetét.              

Most példaként nézzük meg, hogy hogyan viszonyulnak az eddig megjelent programok ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat a kormány nélkül a cipőfűzőjét sem tudja bekötni.

A Momentumnál ezzel nem foglalkoznak, a Jobbik és az LMP (Puzsér Róbert, ami mostanáig megjelent) sem értesül erről a problémáról. Az MSZP (Karácsony Gergely) ezzel szemben külön fejezetet szentel a kérdéskörnek. Megtudjuk, hogy „Budapest csak akkor tud ellenállni a Fidesz újabb központosító törekvéseinek, ha valódi demokratikus közösséggé válik.” Ennek részeként pl. új Budapest törvényt alkotnának, ami zseniális gondolat,  csak mintha a Fidesznek kétharmados többsége lenne a parlamentben. A következő pont: a Főpolgármesteri Hivatal előtt parkosított agóra! Most már tényleg nem lennék majd Orbán Viktor helyében! De hát Zugló után úgyis tudjuk, hogy mire lehet számítani…

És akkor mi az én javaslatom? Bojkottálja az ellenzék az önkormányzati választásokat? Nem. Nem lehetne keresztülvinni, és nem is kell. De hirdessen olyan programot, tegyen olyan ígéreteket, amelyek összhangban vannak azzal, amit egyébként Magyarországról mondanak. Ígérjék meg azt, hogy a törvényesség határáig az önkormányzatok minden erőforrását a kormány elleni küzdelemre fogják felhasználni. Hogy emiatt a következő két és fél évben kevesebb utcát fognak leaszfaltozni? Hogy nem fogják felújítani a művelődési házat? Nem lesz új játszótér? Igen. De ez nem tűnik túl nagy árnak, ha a mérleg másik serpenyőjében a demokrácia helyreállítása szerepel. Kevesebben fognak emiatt az ellenzéki jelöltekre szavazni? Talán. Az biztos, hogy ha az a szempont a választóknál, hogy ki tud jobban lobbizni a településért, akkor az ellenzékiek eleve nem indulnak annyira jól.

El kell dönteni, hogy mi a cél. Aki helyben akar fontos ügyeket menedzselni, a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe jól beilleszkedni, az vegyen vissza a diktaturázásból, és kezdjen nagyban barátkozni a Fideszesekkel, talán még át is léphet. Aki viszont meg akarja buktatni ezt a rendszert, az viselkedjen úgy, mintha komolyan gondolná, amit mond. Ezt persze egyszerűbb mondani, mint csinálni, de minden szolidaritás és barátság mellett is azt gondolom, hogy ebben nincs középút.        

Eddig a bejegyzésig ez az Együtt politikusának a blogja volt. Az Együtt a 2018-as választásokat követően a megszűnés mellett döntött, én pedig nem pályázok választott tisztségekre, nem gondolok magamra politikusként. Előbbi okairól  - hogy miért nem ért el az Együtt 1 százalékot sem - egyszer talán érdemes lesz hosszabban is írni. Azzal a meggyőződéssel politizáltunk, hogy az ellenzéknek valós kísérletet kell tennie a Fidesz legyőzésére a választásokon, akkor is, ha egyébként ennek csekély az esélye. Ezzel szemben ma a parlamentben ülő ellenzéki pártok belátva ennek a reménytelenségét, inkább a saját túlélésüket szolgáló stratégiákat követtek. Ezek a pártok relatíve sikeresek. Az azonban megmarad kérdésként, hogy vajon nem ezek az ellenzéki stratégiák alapozták-e meg a Fidesz elsöprő győzelmét?

Következmény vagy sem, a helyzet meglehetősen súlyos. Jobbat Filippov Gábor elemzésénél (A hibrid ellenforradalom kora) és Török Gábor nyomtatásban már meg nem jelent interjújánál ("A királyi udvar a fontos") nem tudnék írni, így nem is teszem. És nem is tudom, hogyan tud ebben a rendszerben egy ellenzéki politikus úgy szerepet vállalni, hogy az valójában ne a rendszer fenntartását szolgálja. Ha valamit bánok, akkor az nem az, hogy az Együttben megkíséreltünk erkölcsi megközelítéssel politikát csinálni (ha úgy jobban tetszik: "amatőr módon", "naivan", stb.), és kudarcot vallottunk, hanem hogy nem találtunk kiutat, de a nyilvánosságban még csak nem is reflektáltunk a hibridrendszer hibridellenzékének paradoxonára: retorikájában diktatúrában, míg cselekedeteiben, eszközválasztásában liberális demokráciában érzi magát.

Nem tudom mi lenne a követendő magatartás politikusként, ezért nem vagyok politikus. Viszont mindig azt gondoltam, helyenként írtam és beszéltem róla, hogy úgy nem tud egy demokrácia működni, ha a közéletet teljesen a hivatásosok szűk körére hagyják. Az állampolgároknak a négyévenkénti szavazásnál több felelősséget, több szerepet kell vállalniuk. Nem helyes, ha valaki vizet prédikál, de bort iszik, így igyekezni fogok a saját elvárásomnak megfelelni, igaz, ennek a formáit egyelőre meg kell találnom. Ennek egy eleme lesz ez a blog - mivel politikai-társadalmi-gazdasági problémákról nem szűntem meg gondolkozni, így akkor akár írhatok is. A témaválasztás, a stílus a korábbiaktól sok tekintetben el fog térni. Arra is gondoltam, hogy új blogot indítok, de igazából már nagyon megszoktam, hogy arccal állok bele véleményekbe, így egy anonim felület talán fura lenne. Másrészt nincs semmi szégyellnivalóm a korábbi posztokkal kapcsolatban, a lényegüket tekintve ma is ugyanazt gondolom, a kattintásvadász címadás, a rövidség, a könnyen érthetőségre való törekvés, esetileg kicsit szenzációhajhász jelleg pedig a környezet diktálta foglalkozási kényszer. Korábban azt volt a siker mérőszáma, hogy hányan nyitották meg egy-egy posztot, vagy esetleg hívtak-e utána tv-ből, rádióból. Most a talán kevesebbeket foglalkoztató, de mélyebb vitákhoz szeretnék hozzászólni. Mondhatnám azt is, hogy a mennyiség helyett inkább a minőségre fogok törekedni. (Bár szoktam viccelődni azzal, hogy az Együttben itt rontottuk el a dolgot: és tényleg egészen kiváló emberek szavaztak ránk, amit onnan tudunk, hogy ismerjük őket mind :) )

Az új borítón szereplő füzetecskét az egy ideig az Egyesült Államokban élő nagymamán könyvei között találtam. A címe szó szerinti fordításban: "25 lecke állampolgárságban". Természetesen tudom, hogy magyarul helyesen úgy hangozna, hogy állampolgári ismeretekben, de nekem mégis azt sugallja a negyvenéves kötet címe, hogy magát az állampolgárságot lehet, sőt kell tanulni. Például nekem is.          

A menekültek és az illegális határátlépések száma a 2015-16-os menekülthullámhoz képest a töredékére csökkent Magyarországon és egész Európában; a határon állomásoztatott sok ezer rendőr és katona csak a politikai hisztériakeltést szolgálja. Az Együtt szerint a kormánynak haladéktalanul vissza kellene vonnia a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelését, a rendőröknek és katonáknak vissza kellene térniük a megszokott szolgálati helyükre és a valódi feladataikhoz, a háromezer újonnan felvett határvadásszal pedig a kistelepülések rendőri állományát kellene megerősíteni, mert ez szolgálná valóban a magyar emberek biztonságát.

2016. március 9-én a kormány Magyarország egész területére tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett, majd legutoljára tavaly augusztus végén meghosszabbította idén március 7-ig. Válsághelyzet azonban már tavaly nyáron se volt, és jelenleg sincs. A 2015-16-os menekülthullám elült, a menekültek és az illegális határátlépési kísérletek száma az azt megelőző évek szintjére csökkent.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a befelé irányuló illegális határátlépések száma Magyarország schengeni külső határain 2015-ben 391 363, 2016-ban 18 207, majd 2017-ben 1415 volt, ez utóbbi alacsonyabb a 2010 előtti értékeknél is.

A kormánypárti sajtó nagy hírverést csap minden eset körül, de a rendőrség honlapja szerint az elmúlt 30 napban összesen 25 “migránst” fogtak el, a 30-ból 23 napon egyet sem. Ha marad ez a trend, akkor az illegális határátlépések száma 2018-ban 300 lesz, ami a tizede a 2010-es értéknek.

A rendőrség további statisztikái is ugyanezt mutatják. Míg 2016 első 11 hónapjában 34 547 illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekményre került sor, addig 2017 első 11 hónapjában már csak 17 471-re, miközben alapvetően megváltozott az elkövetők állampolgárság szerinti megoszlása. 2016-ban az elkövetők közel felét afgán, iraki és szír állampolgárok tették ki, addig 2017-ben az ő számuk már elhanyagolható, és a terheltek meghatározó része szerb, ukrán vagy moldáv polgár. 2016 első 11 hónapjában határzár tiltott átlépésére 3050 alkalommal, határzár megrongálására 130 alkalommal került sor. 2017 első 11 hónapjában ebből a két bűncselekményből egyetlen egyet sem jegyeztek fel.  

A Fidesz és a Jobbik által elfogadott törvény szerint tömeges bevándorlási válsághelyzetet akkor lehet elrendelni, ha a menedékkérők száma meghaladja a napi ötszáz főt, vagy a tranzitzónákban tartózkodók száma a napi ezer főt. Ehhez képest a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal napi tíznél kevesebbet, 2017 első 11 hónapjában összesen 3187 menedékkérelmet regisztrált. A válsághelyzet indoklás nélküli fenntartása csak azt támasztja alá, hogy Magyarország már nem tekinthető jogállamnak.

A menekültek és az illegális határátlépések száma az elrendelt válsághelyzet, a műszaki határzár és a rendes szolgálati helyükről a határ őrizetére átvezényelt rendőrök és katonák munkája nélkül is a töredékére csökkent volna 2017-re. A menekültek, különösen a balkáni útvonalon érkező menekültek számában ugyanis 2015-16-tal összevetve egész Európában is ez történt; a Frontex, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség tájékoztatása alapján 2016-hoz képest egész évben a negyedére csökkent az illegális határátlépések száma, míg a két első negyedévet összevetve 97 százalékos a csökkenés. Szlovéniában 1315, Horvátországban 800 menedékkérelmet regisztráltak. Németországba kevesebb menekült érkezett 2017-ben, mint 2014-ben.

A nem érkező menekültek ellen – a rendőrség korábban is határokat őrző állományán túl – rendkívüli szolgálatot teljesítő rendőröket és katonákat a kormány a valódi feladataik elől vonja el, a magyar emberek biztonságát veszélyeztetve. Azért nincsenek a kistelepüléseken rendőrök, azért nem haladnak a nyomozások, hogy a Fidesz rettegésben tarthassa a magyar embereket a migránsok hordáival riogatva. A rengeteg túlóra ellenére a honvédek azért nem a feladatukat végzik, azért nem egy esetleges valódi ellenséggel szemben az ország fegyveres védelmére készülnek, hogy a kormány tagjai végvári vitézként parádézhassanak a híradókban. A normális szolgálatból a határra vezényelt rendőrök és katonák létszámát a kormány titkolja, mindazonáltal a rendőrség állományát 3000 fővel bővítették, és már több mint 12 ezer katona, ami megfelel a Honvédség teljes fegyveres állományának, vett részt valamilyen formában a határ védelmében.

Az el nem végzett feladatokon túl mindez rengeteg pénzbe is kerül. Meglepő módon, az erre szánt pénz semmilyen összefüggésben sincs a menekültek számával. Míg 2015-ben 84 milliárd, 2016-ban 75 milliárd, addig 2017-ben közel 200 milliárd forintot fordított a kormány a belügyminiszter tájékoztatása szerint a menekültügyi és migrációs helyzet kezelésére. A 2018-as költségvetésben pedig csak a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium költségvetésében 75 milliárd forint van elkülönítve a megszokott kiadásokon felül tömeges bevándorláshoz kapcsolódó kiadások előirányzat alatt.

A király meztelen! Mindenkienk van felelőssége abban, hogy ne tegyen úgy, mintha ezt nem venné észre. Az őrültségnek véget kellene vetni, nem a választások után, nem március 8-án, hanem még ma. 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

A Széll Kálmán Tervben 2017. év végére célul kitűzött 55% helyett 74,5% lesz az adósságráta, így még a kormány számai alapján is elbukott az államadósság elleni küzdelem. Az Együtt arra kéri a választókat, hogy lássanak át a Fideszes propagandán, és a kormány valós teljesítménye alapján döntsenek a szavazatukról.

Nem válaszolt Varga Mihály az Országgyűlésről szóló törvény által megszabott határidőben az Együtt kérdéseire, amelyben a Széll Kálmán Terv teljesülését kértük számon. De persze mit is válaszolhatott volna?  Az Orbán-kormány 2011. március 1-jén jelentette be a Széll Kálmán Tervet. Az „Összefogás az adósság ellen” alcímmel rendelkező terv célja az államadósságnak a bruttó hazai termék 50 százalékának megfelelő szintre történő csökkentése volt 2018-ra a 2010. év végi 80,5 százalékról. Ennek érdekében a 2017. év végére a Terv szerint a GDP 55%-ra kellett volna csökkenteni az államadósságot. Varga Mihály január 2-án azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy előzetes számítások szerint, az Eximbankkal együtt 75,4% lesz az adósságráta. A terv és a megvalósulás között 19,5 százalékpont a különbség, amely 7255 milliárd forintot jelent.

Az adósság elleni küzdelem tehát még a kormány számai szerint is elbukott. Az adósságrátában látható enyhe csökkenés azonban egy hazugságon, egy könyvelési trükkön alapszik. Ez a könyvelési trükk a magánnyugdíj-pénztári rendszer, a nyugdíjrendszer tőkefedezeti ágának a megszüntetése. Ettől azonban egy fillérrel nem kell kevesebb nyugdíjat kifizetni a jövőben, az a valóságban ugyan olyan kötelezettség, mint az államadósság. Ugyan az történt, mintha valaki a lakáshitelének egy részét a nyugdíj-megtakarításából törlesztette volna, majd úgy dönt, hogy többet nem tesz félre. Elképzelhető, hogy egy adott helyzetben ennek van értelme, de nagyon ostoba lenne a példánkban szereplő személy, ha azt gondolná, hogy a pénzügyi helyzete bármit is javult, mert valójában csak az egyik zsebéből tett át a másikba. A magánnyugdíj-rendszer fenntartása és az Orbán-kormány megvalósult költségvetési politikája mellett az államadósság már a GDP 92,9 %-ra nőtt volna, ami még további 6485 milliárd forintot jelent. Ez a 6485 milliárd forint hiányozni fog, amikor a jövőben nyugdíjakat kell fizetni.

De hová tűnt ez a 13 740 milliárd forint? Hiszen nem látjuk az iskolákban, a kórházakban vagy a szociális rendszeren, hogy mindenki úszna a pénzben. Egy részét ellopták: ebből gazdagodott meg Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Habony Árpád, Andy Vajna. A nagyobb része azonban az Orbán-kormány rossz gazdaságpolitikájának az elleplezésére ment el. Gazdasági növekedésben messze lemaradtunk Szlovákia és Lengyelország mögött, utolért minket Románia, és még az a viszonylagos prosperitás, amit érezhetünk is az eladósodáson és az őrült ütemben a választások előtt elégetett európai uniós támogatásokon alapszik.

Felélte és ellopta a Fidesz Magyarország jövőjét. Nem példa nélküli a közelmúlt magyar történelmében, hogy politikai megfontolásokból egy kormány trükközik a gazdasággal. De ezt soha nem lehet a végtelenségig folytatni, és minél később derül ki, annál súlyosabbak lesznek a következmények. Az Együtt arra kéri a választókat, hogy lássanak át a Fideszes propagandán, és a kormány valós teljesítménye alapján döntsenek a szavazatukról.    

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Újabb adókedvezmények a labdarúgás számára! Tényleg erre van szükség!

Tiba István fideszes országgyűlési képviselő, egyben a balmazújvárosi fociklubot üzemeltető Kft. képviselője törvényjavaslatot nyújtott be „A sportvállalkozásokat érintő egyes adózási tárgyú törvények módosításáról” címmel. A módosítás szerint a sportvállalkozásoknak – amelyeknek a meghatározó része a labdarúgáshoz kötődik – a főtevékenységük után nem kellene iparűzési adót fizetniük, valamint megszüntnék a hivatásos sportolók bére után fizetendő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást.

Semmilyen más gazdasági szereplő nem részesül hasonló mentességben az iparűzési adó alól, a háziorvosok és védőnők esetében is csak lehetőség az önkormányzatok számára, hogy mentességet, kedvezményt állapítsanak meg. Miért fontosabb a Fidesz számára a labdarúgás, mint például az egészségügy vagy az oktatás? Miért nem részesül hasonló kedvezményben egy egészségügyi diagnosztikával foglalkozó vállalkozás vagy egy nyelviskola?

Az elmúlt hét évben a társasági adó-rendszeren keresztül 360 milliárd forint ment a látványsportágakra, legfőképpen a labdarúgásra, az stadionokra pedig 350 milliárd forintot költ a kormány. Miközben ebből a pénzből a magyar labdarúgás színvonalán, a meccsek látogatottságán semmit nem sikerült javítani, a működésképtelenség határára sodródott egészségügy problémáin érdemeben lehetett volna segíteni. Orbán Viktor és a Fidesz válasza minderre, hogy akkor még több pénzt kell fordítani a miniszterelnök hobbijára, az iparűzési adó esetében ráadásul a nehezen gazdálkodó önkormányzatoktól elvonva a forrásokat.

Kóros értékrendet és gondolkodást mutat, hogy a hivatásos sportolókat, akik gyakran messze az átlag fölött keresnek, mentesítenének a közteherviselés alól. Ha egy tűzoltótól, kőművestől, újságírótól vagy ápolótól elvárjuk, hogy járuljon hozzá a közös kiadásainkhoz, akkor egy hivatásos sportolótól miért nem? A Fidesz ámokfutásának véget kell vetni, mielőtt hivatalosan is focialista köztársaság lesz Magyarország államformája, mert a költségvetés és az adótörvények alapján már ma is az.   

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Érdekel, hogy mit tenne az Együtt? Leállítanánk a stadionépítési programot, megszüntetnék a társaságiadó-kedvezmények rendszerére épülő korrupt sportfinanszírozást és a pazarló labdarúgóutánpótlás-programot. Tiszta viszonyokat teremtenénk, sportszakmai szervezetekkel egyeztetett, a sporttörvényben rögzített normatív sportfinanszírozási rendszer bevezetésével, normális mederbe terelve a magyar futball kórósan kiemelt állami támogatását. Elolvashatod itt: https://program.egyuttpart.hu/

Szürreális fordulatot vett tegnap a Római-parti gáttal kapcsolatos vita. 

Reggel 8 óra után nem sokkal a Fővárosi Választási Bizottság elutasította az Együtt és a Párbeszéd népszavazási kezdeményézését. Az ok: a gát nyomvonalának meghatározása nem tartozik a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe, ezért arról nem lehet helyi népszavazást tartani.

Délután 1 órakor Tarlós István főpolgármester kiállt sajtótájékoztatót tartani, ahol elmondata: "Nehogy félreértés legyen, a döntést a nyomvonalról a szakvélemények és az előzmények alapján a Fővárosi Közgyűlés jogosult és köteles meghozni."

A Főváros Választási Bizottság elvben föggetlen a Főpolgármesteri Hivataltól, de ők vita nélkül (ott voltam az ülésen) elfogadták a Fővárosi Választási Iroda által készített előterjesztést. A Fővárosi Választási Iroda vezetője pedig a (a törvényből adódóan) a főjegyző asszony, dr. Sárádi Kálmánné. A főjegyzőnek a főpolgármester a felettese, másrészt minden előterjesztést előzetesen szignál, például azt is, amiben a Közgyűlés a nyomvonalról döntött, és amit az Együtt és a Párbeszéd népszavazással akar hatályon kívűl helyezni.

A jogi vita a 2015. évi CXVI., egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény értelmezéséről folyik. Ez a törvény valóban leír egy nyomvonalat, ugyanakkor nem rendelkezik arról, hogy csak ezen a nyomvonalon lehet árvízi védekezést folytatni. A mi álláspontunk az, hogy legrosszabb esetben a Királyok-Nánási nyomvonalon történő védműfejlesztés nem kapja meg ugyanazokat az eljárási (rövidebb határidők) kedvezményeket.

Majd a bíróság eldönti, hogy kinek van igaza. Az viszont egészen elképesztő, hogy ebben a kérdésben a Főváros vezetése kétféle álláspontot képvisel egyszerre.

A következő magyarázatok képzelhetőek el:

1. Tarlós Istvánból a saját emberei szándékosan csináltak bolondot, úgy vitatkozik az elmúlt két évben erről a kérdésről, készítetett összehasonlítást, úgy tervezi a szeptemberi ülésre behozni a Lányi Andrásék által készített tanulmányt, és erről szavaztatni a Közgyűlést, hogy ebben nincs is semmilyen hatásköre.

2. Kiadták a feladatot, hogy meg kell akadályozni, de legalábbis késleltetni az Együtt és a Párbeszéd népszavazását, és nem sikerült végigondolni, hogy ennek milyen következményei lehetnek.

Ezúton is szeretném kérni Budapest főjegyzőjét és főpolgármesterét, hogy a kérdésben szíveskedjenek egyeztetni az álláspontjaikat. Az FVB határozatát természetesen meg fogjuk támadni. Várhatóan így októberben kezdhetjük majd el a szükséges 138 ezer aláírás összegyűjtését. Rövid időnk, összesen négy hetünk lesz. Ezért már most várjuk azok jelentkezését akik vállalják, hogy alá fogják írni, vagy segítenének nekünk gyűjteni: http://egyuttpart.hu/mobilgateloregisztracio/

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

A BKK csütörtök este elindított online értékesítési rendszere koncepcionálisan és kivitelezésében is dilettáns. A bérletének ellenőrzésekor az utas belép egy webes felületre, azt frissíti, ezt követően megmutat egy arcképes igazolványt, majd megvárja amíg az ellenőr a nála lévő leolvasóval ellenőrzi a QR-kódot. Nincs olyan mazochista utas, aki ezt a tortúrát választaná, amikor Budapesten egyébként közel 360 olyan jegy- és bérletértékesítő automata van, ahol bankkártyával is lehet fizetni. A rendszer, amely tegnap este óta nem is működik, hibaüzenetet ír ki a regisztrációnál, biztonsági szempontból katasztrofális, a felhasználók által másfél nap alatt felmutatott hibák a termékek árának átállíthatóságától az összes felhasználó személyes adatához történő egyszerű hozzáférésig terjednek.   

Ebben a félkész állapotban nem lett volna szabad aktiválni a rendszert, de egy későbbi indítás még nyilvánvalóbbá tenné a beruházás teljes értelmetlenségét. Sok-sok év csúszás után jövőre indul a valódi elektronikus jegyrendszer, amelynek kiépítésére Budapest 22 milliárd forintot költ. Akkor viszont majd ezt a most átadott rendszert ki lehet majd dobni a kukába. (Az elektronikus jegyrendszer egyébként jó dolog lesz, mert a BKK papír alapú jegyei (akkor is ha egy webshopban lehet őket megvenni) felett régen eljárt az idő. Az utasok szempontjából drága, rugalmatlan, kényelmetlen, nem teszi lehetővé a használattal arányos díjfizetést és az utazás megkezdése előtt kell dönteni a használt jegyfajtáról. A közlekedési szolgáltató szempontjából nehezen ellenőrizhető, könnyen hamisítható és korlátozott információtartalmú, hiszen csak azt lehet tudni, hogy hány jegyet és bérletet vettek, azt nem, hogy ezeket milyen utakon vették igénybe. Egy elektronikus jegyrendszer által lehetővé tett jól kigondolt árazás, tarifarendszer egyszerre eredményezhetne több utast, jobb kihasználtságot és magasabb árbevételt.)

Az Együtt a következő kérdésekre vár választ a BKK-tól és a Főpolgármesteri Hivataltól:

1. Mennyibe került ez a rendszer a budapestieknek?
2. Ki engedélyezte a megvalósítását?
3. Ki engedélyezte az aktiválását?
4. Meddig lehet teljesen felelőtlen döntéseket hozni a BKK-nál?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Tarlós István főpolgármester tegnap a következőket nyilatkozta az M3-as metróról a HVG-nek: "Lehet ilyeneken szórakozni, hogy legyen klíma, azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is. Tíz éve még semmin nem volt klíma."

Kupper András, a Fidesz fővárosi frakció-vezetője örök érvényű közleményt adott ki tizenegy éve, 2006. július 31-én, néhány szó cseréjével aktualizálható:

"Mielőtt teljesen elhatalmasodna a káosz a nagykörúton metrón, és további súlyos presztízsveszteség érné a nagy múltú közlekedési vállalatot, valamint a tulajdonos Fővárosi Önkormányzatot, azt javasoljuk, hogy átmenetileg vonják ki a Combino-villamosokat az orosz metrókocsikat a forgalomból, végezzék el a teljes körű műszaki felülvizsgálatot, és csak a revízió, valamint a hiányzó légkondicionáló berendezések beszerelése után bocsássák vissza őket a forgalomba.

Ha a Demszky Gábor Tarlós István számára jelent még valamit az a szó, hogy szolidaritás, akkor addig ne kapcsolja be a légkondicionálót a budapestiek pénzén vett hivatali gépkocsijában, míg az újraépített villamosokat kocsikat ismét üzembe nem állítják a nagykörúton az M3-as metróvonalon."

Tarlós Istvánt az ellenzék, a sajtó és a budapestiek véleménye láthatóan nem érdekli. Bízzunk abban, hogy legalább a saját párttársa követelését figyelembe fogja venni.  

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is: