TLDR. Mi fán terem a külső bizottsági tagság. Mi történik manapság egy bizottságban, képviselő-testületben. Miért nem szeret Tarlós István. Mit csinál Székely Sándor. Hogyan változtatja a főpolgármester a politikai érdekétől függően az álláspontját.

Az önkormányzatok működésében kevésbé járatos olvasók számára kis magyarázattal kell kezdenem. Az önkormányzati választásokon polgármestert és önkormányzati képviselőket választunk, belőlük áll össze a képviselő-testület (bizonyos helyeken közgyűlés), amely az önkormányzat feladatait közvetlenül és szervei által ellátja, és helyi népszavazás, polgármester, jegyző hatáskörein túl a döntéseket hozza. A képviselő-testületnek létrehozhat bizottságokat, amelyekre átruházhat bizonyos hatásköröket, vagy akár arra a célra is, hogy részletesebb vitáktól mentesítse a teljes képviselő-testületet. A sajátos csavar egy általános „parlamenti” működéshez képest itt jön a magyar önkormányzati rendszerben: ezeknek a bizottságoknak szavazati joggal rendelkező tagja lehet olyan is, aki maga nem tagja a képviselő-testületnek, ők a hivatalosan nem-képviselő, a zsargonban „külső” bizottsági tagok. Az ő személyükről a képviselő-testület többsége dönt. Ez az intézmény 1990 óta létezik, és igazából számomra rejtély, hogy mi lehetett vele a cél. Talán, hogy a laikus képviselők mellé szakértőket vonjanak be, vagy hogy tehermentesítsék a képviselőket. De igazából ezekre lennének jobb megoldások is, igazi szakértőknek lehetne eseti vagy állandó megbízást adni, a képviselőket meg lehetne jobban fizetni, hogy főállásban végezzék a tevékenységet, vagy kaphatnának munkatársakat, mert abban igazából nincs logika, hogy a képviselőkkel azonos mértékű általános döntési jogkört kapjanak olyanok, akiket nem választottak meg.

A 10 ezer főnél nagyobb településeken Magyarországon a rendszerváltozás óta a pártok határozzák meg az önkormányzati politikát, ők pedig a politikai „zsákmány” részének tekintették ezeket a helyeket, amelyekhez önkormányzatonként változó, de helyenként inkább csak jelképes tiszteletdíj jár.  A testületbe nem bekerült képviselő-jelöltek, kulcsfontosságú aktivisták, vagy jövőbeli reménységek lettek külső bizottsági tagok, hogy egy kicsit belelássanak az önkormányzat életébe, és hogy díjazzák az erőfeszítéseiket. A szokás az volt, hogy ezekre a helyekre a jelölő szervezetek vagy a képviselők a választási eredményekkel vagy a testületi helyekkel arányosan tettek javaslatot. Természetesen a Fidesz féktelensége itt is hamar megjelent, először csak a matematikával voltak gondjaik, aztán arra jutottak, hogy az ellenzéknek egyáltalán nem kell ilyen helyeket adni, az összesre kerülhetnek fideszesek. Ennek a megoldásnak még szofisztikáltabb módja, amikor a jól viselkedő ellenzék kap ilyen pozíciókat, a rosszul viselkedő pedig nem.

Lassan eljutok a saját történetemig is, de érdemes még megemlíteni, hogy a Fidesz –eredően a saját végtelenségig központosított működéséből is- teljesen kiüresített a képviseleti demokrácia ilyenfajta fórumait. A fideszes képviselők nem hajlandóak meghallani a szakmailag legmegalapozottabb ellenérveket, észrevételeket sem, nem hajlandóak igazából vitatkozni sem. Némasági fogadalommal ülnek a képviselő-testületekben és bizottságokban, gépiesen megszavaznak mindent, amit csak eléjük tesznek. A kilencvenes évek elején egy kerületi képviselő-testület ülése egy egész napos program volt, ma 20-25 perc alatt lezavarják. Néhány valódi ellenzéki képviselő becsületből mondja a magáét. Gyakorlatilag a soha senki által el nem olvasott jegyzőkönyv kedvéért. A közvéleményt, a sajtót az se nagyon érdekli, hogy mi hangzik el a képviselő-testületek ülésein, nem hogy azok bizottságaiban.

Ilyen körülmények között voltam a Fővárosi Közgyűlés Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának tagja 2014. december 3-tól 2016. március 31-ig. A súlyosan aránytalan, a Fidesz javára 2014. nyarán, közvetlenül a választások előtt módosított fővárosi közgyűlési választási eljárás, amely alapján a testületet kerületi polgármesterek és kompenzációs listán bekerülő polgármester-jelöltek alkotják, lehetetlen dilemma elé állította az ellenzéket, amelyet nem is tudott megoldani. Miközben az országgyűlési választási eredmények alapján el kellett volna veszítenie a többségét a Közgyűlésben, ennek eredményeként bő többséggel bír. Az Együtt-PM-nek két képviselője lett, Karácsony Gergő Zugló polgármestereként került a testületbe, Székely Sándor pedig a kompenzációs listáról. A fideszes matematikát mutatja, hogy miközben a főpolgármesterrel együtt 33 tagú közgyűlés bizottságaiban 35 külső bizottsági tag van, addig ketten kaptak egy helyet. Fontos megjegyezni, hogy Geiger Ferenc, Soroksár független polgármestere egyetlen helyet sem kapott, és más tisztségekre, például a főváros tulajdonában álló gazdasági társaságok felügyelőbizottsági tisztségeire se tehetett javaslatot.

A Bizottságban szerzett tapasztalataim jól megfelelnek a fentebb leírt sémának. Érdemes talán még kiemelni, hogy a területért felelős főpolgármester-helyettes, Szalay-Bobrovniczky Alexandra csak az első ülésen jelent meg, de tíz perc után arról is elrohant, így már akkor sem lehetett tőle kérdezni. Maradtak az állásukért rettegő köztisztviselők, akik érdemi kérdésekben ugyan soha nem adtak egyenes válaszokat, hivatalból védték a védhetetlen döntéseket, vagy tetették magukat hülyének. De ezért emberileg azért nehéz volt rájuk haragudni.

Tervben volt egy kihelyezett ülés az Állatkertben, ahol a főigazgató úr bemutatta volna a tervezett fejlesztéseket, azt sajnálom, hogy arról lemaradok, kifejezetten érdekelt volna. Túl sok voltam a városvezetésnek, elfogyott a türelem. Természetesen nem a Bizottságban kifejtett tevékenységem, még ha nagyon jókat is mondtam, hiszen az nem érdekelt senkit. Annál inkább zavaró volt a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikk, amely a Tarlós István súlyos, kényszerpályát eredményező mulasztását mutatta be az M3-as metró felújításában, a Széll Kálmán téri beruházás felújításánál nagyvonalúan elengedett 600 millió forint kötbérrel kapcsolatos feljelentés, a főpolgármesternek BKV finanszírozásával kapcsolatban a miniszterelnöknek írt, az adatvédelmi hatóság döntésével szemben is eltitkolni szánt levelének nyilvánosságra hozatala, annak bemutatása, hogy a nagy mellénnyel nyilatkozott BKV-s jelentés az M3-as metró állapotáról egy fecni csupán, aminek következtében a főpolgármester utasította a BKV vezérigazgatóját egy független vizsgálat megrendelésére, és amelynek hónapok óta nem tesznek eleget, és volt még egy pár további ügy. Legutoljára múlt héten hívtam fel a figyelmet arra, hogy a Vörösmarty tér egy részét parkolónak adták oda – a felháborodás miatt ma már ott tartunk, hogy egy amúgy is parkolóként működő részről van szó. Na persze, nyilván szeretett volna azért is fizetni 132 millió forintot az V. kerület… És hát az én esetemben is lehet is persze Demszkyzni, de legfeljebb főpolgármesteri memóriaproblémáival kapcsolatos találgatásokhoz szolgáltat alapot, mert soha semmi közöm nem volt az előző városvezetéshez.  

Nem csoda, hogy mostanra eltört a ló háta, közben is jöttek az üzenetek, hogy ezt nem kéne, meg ezt itt nem szokás… De hát mit lehet velem csinálni? Igen, kicsinyes dolog, de a Bizottságból ki lehetett tenni. Ehhez is kellett azonban egy eszköz, mert ha a Fidesz ezt csak saját maga nyomja, akkor abból még akár hír is lehet. Adódott is megfelelő eszköz, Székely Sándor személyében, aki már több mint egy éve, 2015. februárjában kilépett az Együttből. Listán bejutott képviselőként természetesen kapott felszólítást, hogy adja vissza a mandátumát, aminek nem meglepő módon nem tett eleget. A szabad mandátum alkotmányos alapjai nehezen vitathatóak, ennek hiányában nem is lenne szükség képviselőkre, elég lenne, ha a pártok egy-egy küldöttje mint egy részvénytársaság közgyűlésén emelgetné a szavazati arányokat mutató tárcsákat. Az, hogy morálisan rendben lévő-e kilépést követően megtartani a mandátumot, azt esetileg lehet megítélni, hiszen maguk a pártok is fordulhatnak szembe a választóik szándékaival, érdekeivel. Például én 2010-es LMP szavazóként a 2013-ban kilépőkkel értettem egyet, a schifferi utat érezve az én szavazatommal történő visszaélésnek. Székely Sándor esetében, mivel érdemben nem látja el a képviselői feladatot – 18 közgyűlési ülésre esett kettő hozzászólás összesen – én még indoklást se látok, hogy milyen morális alapja lenne a mandátum megtartásának.

A korábban már említett felületes törvényi szabályozás miatt állandó vita tárgy, hogy hasonló, kilépéses esetben a külső bizottsági és felügyelő-bizottsági tagok kihez tartoznak, a párthoz vagy a képviselőhöz. Az elvárható lenne, hogy egy döntéshozó egy testületen belül következetesen járjon el. Tarlós István a következetesség helyett a politikai érdekeit követi. 2013. elején a 3 fős fővárosi közgyűlési LMP frakció mind a 3 tagja – Somfai Ágnes, Kaltenbach Jenő, Hanzély Ákos – kilépett az LMP-ből, a PM alapítói között voltak, és szerették volna átnevezni PM-re a frakciójukat. A főpolgármester iránymutatásával a Fideszes többség ehelyett megszűntnek nyilvánította a frakciót, megvonva az ezzel kapcsolatos erőforrásokat – iroda, munkatárs, stb. A 2013. február 22-i Közgyűlésen Tarlós István még így gondolkodott erről a kérdésről: „Ha már erkölcsi síkra próbáljuk terelni ezt a vitát - ezt én el akartam kerülni -, azért az tűrné a vitát, hogy valaki egy jelölő szervezet nevében bekerül a Közgyűlésbe, és ebben nagyon tévedsz, Gergely, ezekre az emberekre egy szavazatot nem adtak le, az LMP-listára adtak le szavazatot. A képviselők valamennyien listáról vannak a Közgyűlésben, Kaltenbach Jenőre, Hanzély Ákosra, Somfai Ágnesre a nép egy darab szavazatot nem adott le, az LMP-listára adtak le szavazatot. Ha ezek az emberek szembefordulnak a pártjukkal, és ha emelkedett erkölcsi magasságból politizálnak, akkor azt kellene meggondolniuk - hangsúlyozom, ez az erkölcsi megközelítés, amit én nem hoztam volna, de ha már szóba hoztad, azt kellene meggondolni -, hogy egyáltalán van-e erkölcsi alapjuk megtartani a mandátumukat is, ha már itt tartunk.” Öt nappal később egyoldalúan, az ellenzék tiltakozásától kísérve kivették őket a bizottsági vezető tisztségeikből, és Fideszeseket ültettek a helyükre.  

Most, három évvel ezután, és egy évvel azt követően, hogy kilépett az Együttből, Székely Sándornak „eszébe jutott” küldeni egy levelet a főpolgármesternek, hogy javasolja cseréljenek le egy másik személyre. Aki ezt lelkesen fogadja, és rögtön elő is terjeszti. Azt szokták mondani, hogy az hogy az ember paranoiás, nem jelenti azt, hogy nem üldözik. Különösen, ha próbálja megérteni, hogy erre miért most került sor, miért nem egy évvel ezelőtt. Miért van az, hogy a szerdai közgyűlési ülésen ugyan ismerteti Szigetvári Viktor, az Együtt elnökének hozzá intézett tiltakozó levelét, de az szerinte irreleváns, mert az Együtt nincs jelen a Közgyűlésben, ami fontos, az Székely Sándor képviselői legitimitása. Míg három évvel korábban Schiffer András LMP elnök levele releváns volt, és Somfai Ágnes, Kaltenbach Jenő és Hanzély Ákos képviselői legitimitása nem számított.

Horváth Csaba nagyon korrektül felszólalásban emlékeztetett arra, hogy a különböző helyekkel kapcsolatos alku a pártok között volt (az alku, legalábbis az Együtt-PM részéről úgy értelmezendő, hogy el lehetett fogadni vagy utasítani a Fideszes ajánlatot). Mint korábban említettem, Geiger Ferenc soroksári polgármester, aki ugyanolyan képviselője a Közgyűlésnek, mint mindenki más, semmilyen külső vagy felügyelő-bizottsági tagot sem kapott. Horváth Csabának az a kérése, hogy a vita miatt további egyeztetésre ezt a javaslatot vonják vissza, nem talál fogadtatásra, és meglepő módon az se, amit Gy. Németh Erzsébet is javasolt: külön szavazás legyen ebben a kérdésben. Ugyanis az előterjesztés tartalmazott egy másik, MSZP-s tagcserét is, amit senki sem vitatott.

A legtöbb képviselő-testületben, ha akár csak egyvalaki kéri, kötelező biztosítani a külön szavazás lehetőségét az egyes határozatokra. A Fővárosi Közgyűlés szervezeti- és működési szabályzatában a többség jóváhagyásához köti a külön szavazás engedélyezését. Ez a rendelkezés óvatos elővigyázatosság lehet obstrukciós kísérletek ellen, hiszen egy-egy előterjesztéshez több tucat külön határozat is tartozhat. Itt azonban összesen két határozati javaslat volt, ami összesen két szavazás, ha a főpolgármester így dönt. Ehelyett nyomatékosan jelezve, hogy nem támogatja a külön szavazást, megszavaztatta erről a Közgyűlést. Ami ismét csak két szavazás. Így sem szavazta meg a visszahívást az LMP, a Jobbik, a DK, a PM. Az MSZP-seket a két csere összekötésével csak sikerült belekényszeríteni. Újabb nagyszerű győzelem Tarlós Istvánnál. Csak éppen az ezt a világot értők számára annál átlátszóbb.

Hát így.

Legközelebb arról fogok írni, hogy hogyan vajon miért kellett az MNB-nél 250 milliárd forint közpénz nem közpénzesítésében sikeresen közreműködő Papcsák Ferencet leigazolni a BKK felügyelőbizottságának az élére.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is: