3 közérdekű adatigénylés, 2 bejelentés a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalához, 1 levél Borkai Zsolt MOB elnöknek, 1 Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek, 2 sajtótájékoztató, néhány rádióinterjú, 7 sajtóközlemény. Ennyi kellett, hogy nyilvánosságra hozzák a közpénzből, a PricewaterhouseCoopers által készített Budapesti 2024 Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok Megvalósíthatósági Tanulmányt. Én elolvastam, az elsőtől az 1372. oldalig. Az alábbiakban összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat a megvalósíthatósági tanulmányról és a budapesti olimpiarendezésről.
#1 A teljes tanulmány ismerete nélkül nem lehet érdemben beszélni a budapesti pályázatról.
A közel száz oldalas Vezetői összefoglaló (amely egyúttal a teljes tanulmány első fejezete) már hónapokkal ezelőtt is elérhető volt. Ebből nem egyszerűen lényeges információk hiányoztak, illetve fontos kérdésekre nem adott választ, de alapvetően félrevezető a teljes olimpiarendezési koncepcióval kapcsolatban. Ennek következtében a támogatók és az ellenzők – utóbbiak saját hibájukon kívül – számos olyan állítást tettek, amelyek a valóságnak nem felelnek meg. Azokon a fővárosi és országgyűlési képviselőkön, különösen az ellenzékieken, akik a szegényes összefoglaló alapján megszavazták a pályázati szándékot, továbbra is csak csodálkozni tudok. Itt érdemes megjegyezni, hogy semmi, de semmi olyan nem volt a megvalósíthatósági tanulmányban, aminek az ismerete segíthetné a többi pályázót. Maga a tanulmány ugyan kockázatként azonosítja azt, hogy „A versenytársak felhívhatják a figyelmet a magyar pályázatban rejlő kockázatokra” (1111. old.). De mi erre a kezelési javaslata, a lényeg általam külön kiemelve Fürjes Balázs és Schiffer András uraknak? „A gyenge pontok azonosítása és proaktív kommunikálása, megoldási javaslatokkal együtt.”
#2 Budapest a tervezett olimpia örökségeként nem fog megújulni.
Vannak olyan ellenzéki politikusok, pl. Horváth Csaba és Karácsony Gergely, akik csak mérsékelten lelkesednek a sporteseményért, de úgy vélik, hogy az olimpia kell, hogy „azt a 2000 milliárd forintot megkapja a város, ami a közlekedés fejlesztéséhez szükséges”, továbbá „a város hosszú távú fejlődése és a beruházások fenntarthatósága szempontjából előnyös”. Számukra rossz hírem van, az államcsőd miatt aggódók (magam is ide tartozom) számára viszont jó: nincsen szó megalomán tervekről, nagy ívű víziókról. A vidéki stadionok, csarnokok segítenek csökkenteni a budapesti helyszínek számát, a megmaradók pedig a meglévő közlekedési hálózatra épülnek rá, néhány ideiglenes villamos vonallal. A 2000 milliárdos közlekedésfejlesztés pedig olyan elemeket tartalmaz, mint a M3-as metró, vagy a gödöllői HÉV felújítása, amelyeknek sok közük nincs az olimpiához, a város működéséhez is elengedhetetlenek, illetve Budapesten kívülieket, pl. autóutak, autópályák bővítését. Az egyetlen jelentős új fejlesztés, a Galvani úti híd, összevetve a Albertfalvai vagy a Aquincumi híddal Budapest szerkezete szempontjából másodlagos jelentőségű. A javasolt (A2) Master Plan változat ráadásul éppen azokat a Duna parti üres területeket akarja beépíteni, amelyek egy jobb gazdasági helyzetben a magánbefektetők számára is vonzóak lennének, és belátható időn belül megújulnának, szemben a város belső részein lévő barnamezős területekkel. Szerepel a költségvetésben bővebben nem definiált 48 milliárd Ft városrehabilitációra, ami jól hangzik, de gyakorlatban az ilyen megfoghatatlan tételeket szokták először kihúzni.
#3 Nincsen olcsó olimpia.
Az államcsődöt elkerüljük, de ettől még félelmetes mennyiségű pénzt emésztene fel az olimpiarendezés. Kezdve a 169 milliárd forintnyi ideiglenes sportlétesítménnyel, amelyet az olimpiát követő napon elkezdenek eldózerolni. Ezeken az ideiglenes létesítményeken egyébként nincs is megtakarítás, mert ahogyan a tanulmány is rámutat, „benchmark adatok alapján a végleges és ideiglenes létesítmények építési költsége közel megegyezik” (71. old.). Folytatva az összesen félkerületnyi lakásnak megfelelő olimpiai, média és technikai falvak 642 milliárd forintos árával. Nehéz belátni, hogy mi szüksége van Budapestnek még egy atlétikai stadionra, egy velodromra, és számos más végleges sportlétesítményre további 171 milliárd forintért. És egyáltalán miért kell futballarénát építeni a Puskás Ferenc stadionból az előbbieken felül 109 milliárd forintért? Én nem sajnálom senkitől, de Magyarországon egyébként évről-évre csökken az oktatásra fordított pénz, és 239 olyan iskola van, ahol semmilyen tornahelyiség sincs, ha már sportról van szó. Szép, hogy az Agenda 2020 meghirdette a takarékosságot, de ettől még a NOB ugyanúgy elvárja a 310 verseny megrendezését a minimálisan 413.500 ülőhellyel rendelkező sportlétesítményekben.
#4 Valójában az olimpia nem biztosít több bevételt, sem az államnak, sem a vállalkozásoknak, sem a háztartásoknak.
A tanulmány a multiplikátor-hatással érvel: ha valaki jövedelemhez jut, akkor azt el fogja költeni, és akkor más is jövedelemhez jut, amit szintén el fog költeni, és így tovább. Vagy megfordítva, ahhoz hogy valaki maga termelni, építeni, szolgáltatni tudjon, ahhoz szüksége van más termékére, szolgáltatására, munkaerejére, akinek szintén szüksége lesz beszállítókra. Az állam fizet az építési vállalkozónak, aki követ rendel a bányából, ahol fizetnek a bányásznak, aki levágatja a haját a fodrásszal, aki kenyeret vesz a boltban. Csak éppen ez az állam nem olimpiai kiadásaira is ugyanúgy igaz. Például amikor tornatermet építtet, vagy oktatási szolgáltatást vásárol a tanároktól a diákoknak. Hasonló módon, amikor a hazai közönség jegyet fog venni a sporteseményekre, vagy a vállalkozások szponzorálnak, akkor más kiadásaikat szorítja ki az olimpia. Az olimpiához kapcsolódó keresletnek csak azt részét szabadna a számításnál figyelembe venni, amelyet külföldi szereplők finanszíroznak, de csökkentve az olimpia importigényével. Ha ebből az eredményből levonjuk az előző pontban felsorolt, reálisan nézve haszontalan ráfordításokat, akkor az jön ki, hogy bizony Magyarország számára az olimpiarendezés súlyos ráfizetést jelent.
#5 A tanulmány a kiadásokat alul-, a bevételeket pedig felülbecsli.
Mindenekelőtt a tanulmány nagyvonalúan kihagyja a tényleges biztonsági, terrorelhárítási költségeket. Tekintettel arra, hogy minden olimpia kiemelt terrorista célpont, az elmúlt néhány olimpiához kapcsolódó kiadások alapján óvatos becsléssel is többszázmilliárd forintról van szó, amit a magyar adófizetőknek kell állni. A NOB-on keresztül érkező televíziós közvetítési díjat és szponzorációs bevételeket a londoni mértékének a másfélszeresén tervezik, miközben rioi még a korábbi szinten van. Ezeket a számokat a NOB állítólag, nagyságrendileg, informálisan helyben hagyta. (Update: szeptember 16-án nyilvánosan is felelősséget vállaltak 1,7 mrd USD kontribúcióra "pénzben és szolgáltatásban") Tekintettel arra, hogy a NOB-nak a minél több pályázó az érdeke, ellenben ha mégsem sikerül teljesíteni a számokat, akkor a ismételten csak a magyar adófizetők fedezik a hiányt, sokkal konzervatívabban kellett volna számolni. Ahogyan azt is nehéz elképzelni, hogy a magyar nézőknek sokmillió jegyet lehet majd eladni 65 USD-s, 16 ezer forintos átlagáron (!).
#6 Az olimpiának nem lenne maradandó hatása az idegenforgalomra.
Ezt magából az egyes helyeken meglepően realista tanulmányból is megtudhatjuk: „Az olimpiát követő időszakbeli látogatószámokra az összehasonlító elemzés tanúsága szerint kevés hatása lehet az olimpiának. A nagy sporteseményeket házigazdául látó fejlett országok turizmusában lényegében nem mutatható ki a sporteseményt követően hatás.” (736. old.) Magukra a versenyekre természetesen sok látogató érkezik, de az olimpiának számos negatív hatása is van: vannak, akik elkerülik az országot a vélt kényelmetlenség és drágaság miatt már a megelőző évben is, mások inkább elhalasztják az útjukat, hogy az olimpia idején jöjjenek. Az olimpia hatásában csak nagyobb ismertséget jelent, de nem ad több látnivalót, több programot, miközben Budapest, Magyarország idegenforgalmának fejlődése szempontjából az ismertség jelenti a legkisebb problémát.
#7 Elegendő szálláshely hiányában az olimpia tényleges turisztikai potenciálját sem lehet majd kihasználni.
A sportolók, az újságírók és a technikai személyzet elszállásolására külön lakótelepek épülnek. A diplomaták és a sportvezetők elfoglalják az összes budapesti 4 és 5 csillagos szállodaszobát. Az biztos, hogy magánbefektető két hét miatt nem fog új szállodákat építtetni, így mindenki más számára maradnak a 3 csillagos és rosszabb szállások, a kempingek, az airbnb, a kollégiumok. Kérdés, hogy ezekért milyen árakat lehet majd elkérni. A tanulmány 20.000 főt gondol elszállásolhatónak 120, egyenként 150-200 férőhelyes szállodahajón. Kár, hogy csak a Budapesten kialakítható állóhelyek számát vizsgálták meg. A 2010-es Master Plan készítésekor még tudták, hogy a Dunán nincs 40-nél több szállodahajó. (43. old.) Öt éve azt a megállapítást tették, hogy 100.000 szálláshelyet kell biztosítani Budapesten a közlekedés kezelhetőségéhez (városok között sokkal szűkebbek a kapacitások). Ezt a tanulmány csak úgy tudja teljesíteni, hogy feltételezi, ez egyedi alkalomra budapestiek tízezrei fognak szobát kiadni.
#8 Az olimpiai beruházásoknak káros sokkhatása lesz az építőiparra és a budapesti ingatlanpiacra.
Az olimpiai, a technikai és a médiafalvakban 44.300 fő számára épül szállás, nagyságrendileg 20.000 lakás, amelyet az olimpiát követően értékesíteni kívánnak. A KSH szerint 2014-ben Budapesten 2007 új lakást vettek használatba. Vagy nem adják el ezeket a lakásokat, és akkor az adófizetőknek még többe kerül ez a kaland, vagy dömpingáron megpróbálják értékesíteni, ami a teljes budapesti lakáspiacon áresést fog eredményezni, például hitelfedezeteket elvonva, a magánbefektetőket kiszorítva a piacról. Hasonló, csak kisebb mértékű hatása lesz a médiaközpont értékesítésének, ami kb. a kétszeresét foglalja magában az évente Budapesten átadott új építésű irodaterületnek. Az építőiparban, különösen a magasépítésben, a 2021-24-es évekre felépített kapacitások válnak majd egyik napról a másikra feleslegessé, ami ebben a szektorban ismételten kivándorlási hullámhoz fog vezetni.
#9 Nem igaz, hogy a pályázással csak nyerhetünk.
Egyrészt a pályázásnak önmagában is jelentős költsége van, optimista becslés szerint is 10 milliárd forint, amely az olimpia árához képest eltörpül, de még a központi költségvetésben is látható szám. Egy sikertelen pályázat legalább annyira lehet oka a frusztrációnak, ha elhiszik az emberek, hogy reális a győzelem, mint egy győztes pályázat az örömnek. A pályázás, és akár annak többszöri ismétlése miatt az olimpiai létesítmények számára kiszemelt területek akár évtizedekre parlagon maradhatnak. A csepeliek, soroksáriak, angyalföldiek, budapestiek ennél azért jobbat érdemelnének.
Egy kérdés maradt csak: Magyarország tényleg akarja?
Azt követően, hogy Orbán Viktor a 2002-es országgyűlési kampányban bedobta a budapesti olimpia ötletét, az a vélekedés, hogy magyarok elsöprő többsége érzelmi alapon, az észérvekre fittyet hányva az olimpia támogatója. Néhány hete a Nézőpont Intézet publikált egy kutatást, amely szerint a megkérdezettek 49 százaléka támogatja az olimpiarendezés ötletét, 42 százalékuk pedig ellenzi a budapesti olimpiát. A cikkből kiderül, hogy míg a Fidesz-szimpatizánsok közel 80 százaléka támogatja a budapesti olimpiát, az ellenzéki szavazók viszont általánosságban nem támogatják az elképzelést. Kérésünk ellenére a Nézőpont Intézet nem adta ki a válaszok földrajzi megoszlását. Mivel az ellenzéki támogatók legnagyobb arányban a Fővárosban vannak, az országos 49-42 arány könnyen jelentheti azt, hogy Budapesten egyenlő a támogatók és az ellenzők száma, vagy hogy az ellenzők vannak többségben. Semmit rólunk nélkülünk? Érdemes lenne ezt egy új mérésben tisztán látni.
