„Budapest bekeményít, egy évben maximum 12 futóverseny jöhet”, „Odavágnak a pesti futóversenyeknek egy rendelettel”, „Csak évi három nagy futóversenyt engedélyezne a főváros” adta hírül a sajtó a Fővárosi Közgyűlésben szerdán tárgyalni tervezett rendeletmódosítást.  A magukat általában a modern közlekedéspolitikai szempontok áldozatának látó autósok örömmel dörzsölgetik a tenyerüket, végre legalább a hétvégéken jól lehet majd haladni a városban, futkorásszanak az emberek inkább a négy fal között, de legalábbis ne az úttesten. Budapest nyugatias, szabad, cool jellegét, esetleg a turizmust féltők már kirántották a kardjukat, hogy a város védelmére kelljenek a begyöpösödött főpolgármesterrel szemben. Mindenki őrizze meg a nyugalmát, mert csak a Tarlós-cirkusz újabb trükkjét figyelhetjük meg. Ugyanis a jövőben pontosan ugyanannyi futóverseny lesz, mint amennyi eddig volt. Nézzük a 2017-es versenynaptárat: 3 I. kategóriájú verseny, 5 II. kategóriájú, 2 egyéb futóverseny, összesen 10. 2016-ban 11 futóverseny  volt,  4 I. kategóriájú, 4 II. kategóriájú, 3 egyéb.

I. kategóriájú futóversenyt csak a BSI Sportmarketing Kft. szervez, de ez már Demszky Gábor polgármestersége idején is így volt. Láthatóan komoly támogatóik vannak. Miután Tarlós István 2015. decemberében elkezdte emlegetni, hogy túl sok az utcai futóverseny, gyorsan rendeltek egy tanulmányt a KPMG-től, amely bemutatja, hogy a magyar állam milyen jól jár ezekkel a versenyekkel. A tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes pedig igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy nem szeretnék a versenyek számát csökkenteni.

Ha valaki nem értené, hogy mi értelme van egy a kinyilvánított célja szerint a futóversenyek számát csökkentő rendeletmódosításnak, amely nem csökkenti a futóversenyek számát, az azért van mert nem követte Tarlós István eddigi pályafutását. Tarlós a Sziget-fesztiválnak köszönhetően szerzett országos ismertséget. Minden évben végighaknizta a tévéket a túl hangos zene és a „homoszexuális propaganda” elleni küzdelmével a nyári uborkaszezonban. Természetesen valójában semmit nem tett a Sziget ellen, különben mit lett volna az ő remek sajtójával, ami végül a főpolgármesteri székbe juttatta. Ahol tovább folytatja a hasonló örök harcait. Ezerszer meghallgathattuk, hogy az általa kívánatosnak gondolt erélyes fellépés a hajléktalanokkal szemben egy ombudsmani állásfoglalás miatt nem lehetséges. Az nem zavarja, hogy időközben még az alaptörvényt is módosították.

Ha valakinek párhuzamként a Fidesz-kormány jutna eszébe, akkor az valószínűleg nem a véletlen műve. Migránsok, Soros, civilek, CEU – és az „állítsuk meg Brüsszelt” nemzeti konzultáció, a maga teljesen értelmetlen kérdéseivel. Ez a „küzdelmet” középpontba állító politika nem ér el győzelmeket, nem szenved vereségeket, valódi küzdelmet ugyanis nem folytat, az egyetlen cél csak a szavazótábor hergelése.  A városi futóversenyek alkalmasak az emberek hergelésére, hiszen kevesen vesznek ezeken részt azokhoz képest, akik esetleg egyszer-egyszer már belefutottak egy váratlan hétvégi dugóba a lezárások miatt. Tarlós pedig rendszeresen kifakadhat a védelmükben. De megszünteti a futóversenyeket? Nem, dehogy, hiszen akkor ki kellene találnia valami újat.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

A miniszterelnök tegnapi, M3-as metróval kapcsolatos reakciója, figyelemmel a kormányzati projektek elszaladó költségeire, nem egyszerűen csak cinikus, hanem hadüzenet a budapestiekkel szemben. Tarlós Istvánnak ma az asztalra kellene csapnia, ahelyett hogy megpróbálja leplezni Orbán Viktor Főváros-ellenes politikáját. 

A múlt heti nyilatkozatok alapján mai kormányülésen, amelyre Tarlós Istvánt is elhívták, tárgyalják az M3-as metró ügyét. A főpolgármester azonban lehet, hogy feleslegesen megy, mert Orbán Viktor az ATV-n keresztül már tegnap megüzente, hogy „a szakértők megvizsgálták ezt a munkát, kiírták a pályázatot, a kormány a szükséges pénzt rendelkezésre bocsátotta. Annyiból meg lehet, és annyiból is kell megcsinálni". A miniszterelnök nyilatkozata több mint cinikus. A kormánynak nincs olyan projektje, ami a tervezett költségeken belül tudott volna maradni, a legkirívóbb ezek közül a vizes világbajnokság, amelyre eredetileg 8 milliárd forintot szántak, ma pedig már 140 milliárd fölött van a számla. De almát az almával összehasonlítva, az egyes építési beruházási közbeszerzéseknél sem sikerül előre jól becsülni az árakat. A Várkert Bazár felújításánál 7 894 millió forint volt a becsült érték, a legalacsonyabb beérkezett ajánlat 8 998 millió forint volt. A Budapest-Esztergom vasútvonal villamosítására kiírt közbeszerzésnél 28 636 millió forint becsült érték mellett 33 697 millió forint volt a legalacsonyabb ajánlat. A Puskás Stadion építésénél a közbeszerzési értesítőben 1 forint jelent meg becsült értékként, bár állítólag a Közbeszerzési Hatósághoz 141 748 millió forintos becslést adtak le, a legalacsonyabb ajánlat 149 999 millió forint volt. És a példákat a végtelenségig lehetne sorolni. Orbán Viktor reakciója ezért nem egyszerűen hülyeség, hanem hadüzenet a budapestiekkel szemben. Ha már Brüsszelt nem sikerült megállítani, akkor most Budapesten a sor.  

A kép forrása: iho.hu

A kérdés az, hogy ebben a helyzetben a budapestiek képviseletére megválasztott főpolgármester mit tesz. A pénteki sajtótájékoztatója alapján sajnos ismét csak a párthűség látszik győzedelmeskedni, és határozott fellépés helyett inkább fedezi a kormányt, utána pedig az özönvíz. Önmagában van logika abban, hogy csak az azonnal megkezdendő munkálatokra fogadják el a becsültnél magasabb ajánlatokat, a későbbi szakaszokra pedig írjanak ki új közbeszerzést. Ettől még a rendelkezésre álló 137,5 milliárd forint forrás kevés lesz, hiszen a magasabb ár mellett elfogadott alagút-felújítás és déli szakasz mellett a fennmaradó munkák még abban a valószínűtlen esetben se férnének be a keretbe, ha a becsült értéknek megfelelő ajánlatok érkeznének. A közvéleményt lehet, hogy megnyugtatná a meginduló felújítás, de úgy kezdenének bele, hogy nem tudják, miből fejezik be – miközben az Európai Uniós támogatás nem a részleges, hanem a teljes felújításra szól, annak hiányában vissza kell majd fizetni.

Budapest 2017. évi költségvetésében 256 milliárd bevételhez 381 milliárd kiadás társul. A hiány jelentős része a M3-as metróra a kormány által megvetetett, elmaradott technológiát képviselő orosz szerelvények képzik. Amikor Tarlós István arról beszél, hogy kormányzati támogatás nélkül a Főváros majd átcsoportosítással biztosítja a szükséges 37,1 milliárdot, akkor vagy a város eladósításáról, vagy további tulajdonról való lemondásra gondol.  A Fővárosi Önkormányzat Tarlós István vezetése alatt és érdemi tiltakozása nélkül elvesztette az oktatási és egészségügyi intézményeit, az egyik legnagyobb fővárosi közműszolgáltatóban, a Főgázban lévő többségi tulajdonát, HÉV-et, de még a szemétdíjak beszedését is a kormány felügyeli.

Miközben a tapasztalat az, hogy az Orbán-kormány gyáva, ahol érdemi ellenállással találkozik, ott megfutamodik. Ma Magyarországon nincs internetadó, nincs választói regisztráció, vasárnap nyitva vannak a boltok, Budapest nem pályázik olimpiarendezésre. A metrófelújításból hiányzó forrás kizárólag Budapestet érintő központi költségvetési átcsoportosítással biztosítható. A Liget-projektre 40 milliárdot szán 2018-ban a kormány, miközben a budapestiek négyötöde nem akarja. Ezzel szemben nincs olyan politikai erő Budapesten, amelyik azt gondolná, hogy a napi félmillió utas által használt M3-as metró felújítását nem kell azonnal megkezdeni. Józan gondolkodás mellett nem lehet kérdéses, hogy melyik beruházásnak kell elsőbbséget kapnia. Ebben mindenki egységesen tudná támogatni a főpolgármestert. Csak ehhez ma az asztalra kellene csapnia, ahelyett hogy megpróbálja leplezni Orbán Viktor Budapest-ellenes politikáját.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

1. Megtérülés: szakértői becslés alapján napi 4,4 szerelvényre lehet számítani a vonalon, az ezektől beszedett pályadíj alapján történelmi, 2400 éves !!! távlatba vész a beruházás megtérülése. Ha a becslésben nagyságrendi tévedés történt, és csak 240 évről van szó, akkor sem vagyunk sokkal beljebb. A pályadíjon túl semmilyen más közvetlen bevételre nem számíthat Magyarország, hiszen például hiába Magyarország területén lépnének be az áruk az Európai Unió területére (ami nem is igaz, hiszen Görögországból , a pireuszi kikötőből indulnának a szerelvények), a vám az Unió közvetlen bevétele.

2. Logisztikai központ: a kormány állításai szerint azért előnyös ez a beruházás, mert majd Magyarország lehet az elosztóbázis a kínai áruk számára Európában. Ez az elképzelés józan paraszti ésszel beláthatóan is naiv elképzelés. Képzeljük el, mondjuk Sanghajból a szuezi csatornán keresztül 14.500 kilométert megtéve, bő két hét alatt érkezik egy konténerszállító hajó Pireuszba. Itt jó esetben 12 óra alatt átteszik vasútra a konténereket. Majd kb. 1500 kilométert a szupergyors új vasútvonalakon bő kilenc órát vonatozik Budapestig, ahol ismét lerakodnak…de miért is? Miért ne vigyék el még 700 kilométert Münchenig? A budapesti elosztóbázisnak sok értelme nincs, vagy megoldják a kikötőben, vagy közelebb a célpiacokhoz. Ha ránézünk a szállítási időre, akkor az egész projekt értelme megkérdőjeleződik, hiszen ha a tehervonatok 160 km/h helyett csak 30 km/h-val haladnának, az szállítási idő a Sanghaj-Budapest viszonylatban kb. 10 százalékkal lenne csak hosszabb.

3. Közlekedés javítása: természetesen igaz, hogy a kínai árukon kívül a magyar személy- és áruszállítás is fejlődne Szerbia irányába, csak éppen nincs ilyen igény, ennyi pénzért. A Budapest-Kelebia vonalon jelenleg összesen napi 4000 ember utazik. A jó esetben (ez csak becsült érték, és jelenleg az a megfigyelés, hogy a közbeszerzéseken a legjobb ajánlatok is érdemben magasabbak) 550 milliárd forintos fejlesztés azt jelenti, hogy mindannyiukra 137,5 millió forintot költenénk, miközben a kisebb hibák kijavítására, amelyek miatt engedélyezettnél az ország jelentős részében lényegesen lassabban haladhatnak csak a vonatok, nincs pénz. A magyar termelők tengeri áruszállítási igényeinek kiszolgálására pedig hagyományosan megfelelőek az adriai kikötők, Trieszt, Koper, Rijeka.

4. Finanszírozás: a kormány igyekszik rendkívül kedvezően, szinte ingyen pénzként bemutatni a kínai 20 éves, dolláralapú, 2,5 százalékos kamattal bíró hitelt, de egyáltalán nem az. Ma a magyar 3 éves lejáratú, forintalapú adósság kamata 1 százalék körül van. A 10 éves forintalapon 3 százalék. A 20 éves amerikai államkötvény kamata 2,74 százalék. A Kínai Népköztársaság áldozatvállalása (nem realizált nyeresége) nagyságrendileg 15 milliárd, a magyar adófizetőké legkevesebb 700 milliárd…

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Két számjegyű fizetésemelést kaptál tavaly? Előnyös számodra az egykulcsos személyi jövedelemadó? Kaptál CSOK-ot?  Jó érzés látni, hogy mindenfelé épül valami, akkor is, ha jó része olyan marhaság, mint a senki által nem használt stadionok vagy a felcsúti kisvasút? Nem szereted, hogy a Fidesz pofátlanul lop, de úgy gondolod, hogy igaza van az óriásplakátoknak, a rádióhirdetéseknek, a minden háztartásba beszórt füzetecskéknek, és Magyarország erősödik? Ez a bejegyzés neked szól.

Nem gyanús, hogy miért is kell ezt a te adódból milliárdokért hirdetni? Rossz hírem van: Magyarország sajnos a tények alapján nem erősödik, hanem gyengül. A személyes jó érzésed nem más mint a gyógyszerrel lenyomott lázé: a betegség nem szűnt meg, és ha nem vigyázol, később sokkal rosszabb lesz. Magyarországnak irányváltásra van szüksége: különben a lecsúszás előbb-utóbb mindenkinél benyújtja a számlát.

Kezdjük ott, hogy a magyar gazdasági csoda csak Orbán Viktor és Matolcsy György fejében létezik. A kijózanító valóság az, hogy még a régiónkon belül is lemaradunk.

A Fidesz kormányzása alatt Szlovákia másfélszer, Lengyelország és Románia közel kétszer akkora gazdasági növekedést ért el. És nincs arról szó, hogy ezek az országok csodával határosan eredményesek lennének, amihez képest a magyar növekedés még mindig jónak tekinthető, mert ők is csak a kötelezőt hozták. Magyarország gazdaságának növekedése az időszak alatt akkora volt, mint Németországé. Ami akkor jó, ha soha nem akarjuk utolérni a németeket, sőt, nem zavar minket, hogy a különbség még nő is. Miközben minden adott lenne, hogy közelítsünk, konvergáljunk hozzájuk. Míg a németeknek új dolgokat kell kitalálniuk, hogy javítsák a termelékenységüket, nekünk csak le kellene másolni, meg kellene tanulni, amit mások már kitaláltak, társadalmi és vállalati szinten is, ami sokkal, de sokkal könnyebb.

A következő néhány év egyáltalán nem ígérkezik jobbnak. 2016-ban a nemzetgazdasági beruházások volumene 20 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

A sokkszerű visszaesésében meghatározó szerepet játszott az Európai Uniós támogatások egyenlőtlen felhasználása (másképpen: a választási pénzeső), de miközben a rossz kormányzati gazdaságpolitika önmagában is növekedési károkat okoz, a legnagyobb probléma az, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében is 8,9 százalékkal zsugorodott a beruházási teljesítmény. Ha pedig nem pótolják, nem bővítik a termelőeszközeiket, akkor abból nem hogy növekedés nem lesz, de idővel munkahelyek és fizetések sem. Az idei kilátások sem jobbak, a vállalkozások többsége egy felmérés szerint idén sem tervez fejleszteni.

Ami leginkább hiányzik, az a bizalom. Olyan országban nem érdemes beruházni, a vállalkozásokba visszaforgatni a pénzt, ahol a törvényhozás és a teljes államgépezet minden döntésében egy szűk csoport érdekeinek veti alá magát. A Fidesz haveri kapitalizmusában csak a Mészáros Lőrinceknek és a baráti oligarcháknak áll a zászló. Kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, mérhetetlen korrupció, tisztességtelen versenyfeltételek mellett a vállalkozások nem fognak fejleszteni.

A korrupció az elmaradó fejlesztéseken túl súlyos kárt okoz azzal is, hogy produktív tevékenység helyett mindenkit az ügyeskedésre ösztönöz, hiszen úgy tűnik, hogy ez az előrejutás útja Magyarországon. És természetesen költségvetési szinten is jelentős az a kár, amit ellopnak, és amit értelmetlen, de a lopást megkönnyítő látványberuházásokra fordítanak. Az, hogy Magyarországon nő a korrupció, nem csak ismerősök elbeszéléseiből és Rogán Antal helikopterezéséhez hasonló következmények nélküli botrányokból lehet tudni, hanem objektív kutatásokból is.  

Ebben a tekintetben sem számíthatunk konszolidációra a orbáni rezsimben, hiszen ahogyan a Fidesz-közeli politológus, Lánczi András, a Századvég egykori vezetője megfogalmazta: "Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája."  Amíg a legfelső szinteken a lopás a legfontosabb cél, addig nem fognak semmit sem tenni annak érdekében, hogy a teljes államigazgatást ne szője át a korrupció. A rendőrség nem hajlandó érdemben nyomozni, az ügyészség nem hajlandó vádat emelni.

A versenyképesség egy régiónak azon képessége, hogy vonzó és fenntartható környezetet biztosítson cégeknek, az ott élőknek és az ott dolgozóknak. Ahol a legfőbb politika a korrupció, ott természetesen ez nem javul, hanem romlik, ahogyan ezt az Európai Unió három évente elvégzett kutatásából látszik is: mind a 7 magyar régió visszaesett a rangsorban.  

Folyamatosan növekvő bérek csak a versenyképesség növekedéséből származhatnak, Magyarország versenyképességet pedig csak egy tisztességes kormány biztosíthatná. A magyar gazdaság problémái mindaddig fennmaradnak, amíg a Fidesz van hatalmon. 

A rablógazdálkodás rövid- és középtávon gyengíti Magyarországot. Az ideológiai okokból és választási megfontolásokból erőltetett politikák viszont hosszútávon fogják aláásni Magyarország növekedési lehetőségeit, és ezzel együtt mindannyiunk jövőbeli boldogulását. A legnagyobb kárt az egyenlőtlenségek növelésével és az oktatási rendszer színvonalának lerontásával okozza a rezsim.

A jövedelmi vagy vagyoni egyenlőség téves cél, az az egyéni kezdeményezések és a szabadság szélsőséges korlátozásával lenne csak elérhető, és a történelmi tapasztalatok alapján is egyenlő azzal, hogy mindenki szegény. Előbbit leszögezve, ugyanakkor a társadalom szétszakadása senkinek nem jó. A szegények számára kilátástalanságot és kirekesztettséget, a jómódúak számára bizonytalanságot és félelmet hoz. Az a normális, ha a tehetősekben is van erkölcsi igény a szolidaritásra, az igazságosságra abban, hogy mindenki számára valós lehetőség legyen az előrejutás, és ha ők is felismerik, hogy a társadalmi béke és a demokrácia fenntarthatósága miatt fontos, hogy a jövedelmi különbségek mérsékeltek legyenek. Nem mellesleg ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a növekvő egyenlőtlenség árt a gazdaság növekedésének is hosszú távon.    

A Fidesz vezetése alatt Magyarországon a jövedelmi különbségek jelentősen nőttek. Míg 2010-ben a magyar lakosság leggazdagabb 10 százaléka a nemzeti jövedelem 20,2 százalékával rendelkezett, addig ez 2016-ra 22,6 százalékra nőtt. Ezzel szemben a legszegényebb 10 százalék részesedése a nemzeti jövedelemből a 2010-es 4,2 százalékról a 2016-os 3,3 százalékra csökkent. Ez a folyamat egyértelműen a kormányzati politikák eredménye, amelyek miatt idővel azok is rosszabbul fognak járni, akik ma még a haszonélvezőjének gondolják magukat: a fejlett országokat tömörítő OECD átlagában nincs változás az országokon belüli egyenlőtlenségben.  

A pillanatnyi elhelyezkedési, jövedelem-szerzési lehetőségeink elsősorban attól függenek, hogy mit tudunk. A teljes életutunké viszont már inkább attól, hogy mennyire vagyunk képesek új dolgokat elsajátítani. Utóbbiról szólnak a sokat emlegetett kompetenciák. A gyorsan változó világunkban nagyobb a jelentőségük mint bármikor korábban: ma gyakorlatilag alig van olyan foglalkozás, amellyel kapcsolatban egy ma pályát választó fiatalnak meg lehet ígérni, hogy húsz év múlva is meg fog tudni belőle élni.  

A Fidesz forrásokat vont el az oktatásból, ész nélkül központosított, adminisztratív feladatokkal halmozta el a tanárokat és ókonzervatív, évtizedekkel ezelőtt megbukott oktatási elképzeléseket erőltet. Az eredményeket látjuk: a magyar közoktatás gyors leszakadásban van, amit a három évenként felvett PISA (Programme for International Student Assessment) mérések mutatnak. A magyar 15 éves diákok szövegértési és természettudományos kompetenciája az EU-tagországok között a legnagyobb mértékben romlott, a 2015-ben mért eredmények a 2000-es első PISA-kutatás eredményeit is mélyen alulmúlják.

Az általános színvonalcsökkenés mellett hatalmas károkat okoz a 16 évre leszállított tankötelezettségi korhatár és a közismereti tárgyak oktatásának korlátozása a szakiskolákban. Minden évben több mint 25 ezer funkcionális analfabéta hagyja el a magyar iskolarendszert. Milyen esélyük lesz nekik tisztességesen fizető munkát találni? Milyen jövője lesz Magyarországnak, ha az oktatási rendszerünk nem tudja felkészíteni a diákokat az alkalmazkodásra a XXI. század gyorsan változó gazdaságában? 

Magyarország az elmúlt években gyengült, pedig erősödhetne. Mi a teendő?

Meg kell javítani és elegendő forrást kell biztosítani az oktatási rendszerünkhöz, célzott beavatkozásokkal bővíteni kell a piaci foglalkoztatottságot, ami egyszerre javít a versenyképességünkön és segít a leszakadó társadalmi csoportokon és fel kell számolni a Magyarországot szétrohasztó korrupciót.

Program van hozzá. Az Együtt az elmúlt években területről területre haladva a legjobb szakértők bevonásával kidolgozta a javaslatait.

Az oktatással kapcsolatos legfontosabb lépéseket itt foglaltuk össze, miközben az átfogó reform szempontjából továbbra is iránymutatónak tekintjük a még a Haza és Haladás Alapítvány által megjelentetett Fehér könyvet.   

Az Együtt pártalapítványa, a Váradi András Alapítvány gondozásában Dolgozni.Boldogulni. sorozatcím alatt már öt, a foglalkoztatási helyzetet és Magyarország versenyképességét javító intézkedésekre javaslatokat tevő vitairatot jelentettünk meg. A mai közmunkarendszert fel kell váltani egy olyan álláskeresési támogatási rendszerrel, ami biztos megélhetést és személyre szabott megoldásokat biztosít, ahogyan a Szerződés a valódi munkahelyekért című füzetben bemutatjuk. Két olyan csoport van, akiknek a foglalkoztatottsága Magyarországon különösen alacsony: a nők és a fiatalok. A nők foglalkoztatottsága érdekében javítani kell a családokon belüli munkamegosztást, elérhető bölcsődékre és napközis ellátásra, valamint gyermekbarát munkahelyekre van szükség, az ezekhez szükséges intézkedések a Kulcsszerepben a nők című vitairatunkban olvashatóak. A Jövőre hangolva című kiadványban kifejezetten a fiatal munkavállalók elhelyezkedési esélyeinek javításával foglalkozunk. A jól működő munkaerőpiachoz át kell alakítani azt, ahogyan a közösségi közlekedésről gondolkodunk, és azt, ahogyan ma szervezzük és finanszírozzuk, ezeket a Közlekedj okosan! című vitairatunkban mutattuk be. Végül, de nem utolsósorban csökkenteni kell a vállalkozások adminisztratív terheit, ennek módjára a Kiút a dzsungelből című füzetben teszünk javaslatot, hogy bürokratikus akadályfutás helyett a saját tevékenységüket tudják fejleszteni.    

Ahhoz, hogy a gazdasági fejlődéshez szükséges normális ösztönzők, az egészséges vállalkozási mentalitás visszatérjen, és helyreálljon a bizalom, többek között a magyar emberekben is, gyors és mélyreható változást kell elérni a korrupció felszámolásában. Nagymértékben növelni kell az átláthatóságot és változtatni kell a közbeszerzési szabályokon, ahogyan azt az Antikorrupciós programunkban és külön részletezve az önkormányzati átláthatósági programunkban javasoljuk.

Ez azonban ma már kevés. Magyarországon az elmúlt 27 évben soha, semmilyen következménye nem volt a korrupciónak, az ígért elszámoltatás mindig elmaradt. A hatalom birtokosai ma azt gondolják, hogy bármit megtehetnek következmények nélkül, és ha a múltbeli tapasztalatokat nézik, akkor igazuk is van. Ennek kell véget vetni. Adófizetőként, állampolgárként arra van szükségünk, hogy a hatalom mindenkori birtokosai féljenek lopni, féljenek a lopás következményeitől, az pedig még csak fel se merülhessen, hogy a korrupt módon szerzett javakat megtarthatják. Ez ma már sajnos nem lehet csak az igazságszolgáltatás, ügyészek, ügyvédek, bírók ügye, mert működjenek bár a legszigorúbb elvek szerint, ha az eredményeket nézzük, akkor bizony cserbenhagytak minket. Az Együtt ezért hirdette meg az Igazságtétel és demokratizálás programját. 

Ennek részeként vissza kell venni a szűk, orbáni bűnelkövetői körben a jogszerűtlenül vagy joggal való visszaélés révén szerzett tulajdonokat, szerzett jogokat, és jóvátételi jellegű adót kell kivetni azokra, akik a tisztességes piacgazdaságokban bevett ellenőrzött verseny elvét megsértve, közbeszerzések kitüntetett nyerteseiként vagy az állami szereplőkkel ápolt jó kapcsolatok révén kerültek aránytalan gazdagodást lehetővé tevő helyzetbe. Egy ilyen igazságtételi folyamat legitimációs alapja a magyar választópolgárok döntése. A jogfolytonosság megszakításának szükségessége egyáltalán nem örömteli, hanem kifejezetten elkeserítő. Enélkül azonban soha nem lesz a teljesítménynek, a piacgazdaságnak becsülete Magyarországon, és soha nem érjük utol Nyugat-Európát.

A rendkívüli idők rendkívüli megoldásokat igényelnek. Egy megosztással te is tehetsz azért, hogy ezek megvalósuljanak.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Ma már biztosan tudhatjuk, hogy 2024-ben nem lesz Budapesten olimpia. Akkor se, ha Orbán és Tarlós véletlenül gerincet növesztenek, és engedik, hogy a budapestiek döntsenek a pályázat sorsáról, és a többség esetleg úgy szavaz, hogy ne vonják vissza a pályázatot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság olyan városoknak (és áttételesen országoknak) adja a rendezést, ahol annak elsöprő a támogatottsága. Utóbbinak ugyanis hét éven keresztül ki kell tartania, hiszen ha változik a közhangulat, akkor a rendező városok később, a rendezés elnyerését követően is le tudják mondani az olimpiát, ahogyan Denver az 1976-os téli olimpiával meg is tette. Budapesten és Magyarországon ma egyáltalán nem elsöprő a támogatottsága az olimpia rendezésének, és miközben a közvéleménykutatások megbízhatóságáról, irányított voltáról mindig lehet vitatkozni, az aláírásgyűjtés során óriási indulatokat lehetett tapasztalni, az elképesztő mennyiségű összegyűjtött aláíráson túl. Az olimpiai pályázat az Orbán-rendszer egyik jelképévé vált.

Ez egyáltalán nem volt szükségszerű!

Amikor 2015. májusában az Együtt elnöksége kialakította a párt álláspontját a pályázattal kapcsolatban, azzal a tudattal döntöttünk, ismerve a korábbi olimpiákkal kapcsolatos tapasztalatokat, a feltételrendszert és a korábbi tanulmányokat, az egyértelmű és nyílt ellenzés mellett, hogy ez egy lelkiismereti alapú, politikai racionalitással és a lehetséges támogatóink nagy részével szembemenő álláspont. (Arról, hogy miért nem jó ötlet olimpiát rendezni: itt és itt). Ugyan még a Brexit és Trump előtt voltunk, de a logikus gondolkodás, a józan számítás már akkor sem volt nagyon nyerő a látványos álmokkal szemben. Az Együtt egyik alapja azonban a magyar politikára is jellemző néphülyítéssel szembeni küzdelem. Ebben a kérdésben ez azonban a többihez képest is nehéznel látszott. Egy 2007-es mérés 77 százalékos támogatás mutatott az olimpiarendezés mellett, a Budapesti Olimpiai Mozgalom által megrendelt 2015. januári mérés 60 százalékos támogatást mutatott (és a maradékban vannak mind a két esetben azok is nagy számban, akik „nem tudják”). A BOM szervezésében számos közszereplő és gazdasági vezető politikai elköteleződésétől függetlenül korábban elköteleződött a budapesti pályázat mellett. Várható volt, hogy az összes kiemelkedő sportolónk fel fog sorakozni a projekt mellé.

Az ellenzéki pártok viselkedésében ez meg is látszott. Az MSZP és a Jobbik még 2015. tavaszán a támogatásáról biztosította a pályázatot, majd júniusban gondosan meg is szavazták a Fővárosi Közgyűlésben (egyedül Csárdi Antal, LMP-s képviselő szavazott ellene – az Együttnek a Közgyűlésben nincs képviselője). Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának többsége ugyan szépített a parlamenti szavazáson, de a meghatározó arcaik továbbra is keményen állást foglaltak az olimpia mellett. Amikor a Fideszesek erre most emlékeztetnek, akkor szerintem helyesen járnak el. Az, hogy közben gátlástalanul hazudoznak is, az persze nincs rendben. De ez még nem magyarázat arra, hogy hogyan sikerült Orbánnak a biztos támogatást megfordítania.

Az ötletük jónak tűnt: távol tartani a miniszterelnöktől a kezdeményezéstől. Először a Magyar Olimpia Bizottság döntött, illetve beszélt erről nyilvánosan, majd a Fővárosi Közgyűlésbe került előterjesztés a főpolgármester aláírásával. A kormány, illetve az Országgyűlés csak ezt követően támogatta az „alulról jövő” kezdeményezést. Ezt persze már akkor se hitték el az óvodások se. Borkai Zsolt, Tarlós István, a fővárosi Fideszes polgármesterek mint önálló kezdeményezésekre és döntésekre képes emberek? Hiszen éppen azért kerületek ezekbe a pozíciókba, mert Orbán Viktor biztos lehetett abban, hogy soha nem fognak önálló döntéseket hozni. Időnként azért az arcukon lehetett látni, a mondataik között lehetett értelmezni, hogy valójában mit gondolnak erről az egészről.

Az Orbán-rendszerre jellemző hazudozás mindenesetre a pályázat biztos eleme lett. Ez a valós kezdeményezőn túl kiterjedt arra, hogy valójában milyen terhet jelentene az országnak az olimpiarendezés, magának a pályázatnak a költségeire (TAO-támogatások tervezett felhasználása), vagy arra, hogy az Agenda 2020 hogyan érinti a rendezés költségeit (az elhangzó állításokkal szemben valójában sehogy, mert nem több egy csokor szép célkitűzésnél, az elvárt létesítmények körét semmilyen módon nem befolyásolja).

Ezt követte a társadalmi párbeszéd teljes elutasítása és a pökhendiség: azok, akik nem értenek egyet a rendezéssel, hazaárulók, Párizs és Los Angeles fizetett ügynökei; a választók buták, nem alkalmasak ennek a kérdésnek az eldöntésére, mert „nincs elég információjuk”. Nyitottság helyett volt titkolódzás, és sokmilliárdos, csapból is folyó propagandakampány, statisztákkal feltöltött rendezvényekkel és megalázott sportolókkal. Utóbbiakat ugyanis sikerült magukra hagyni, hiszen a kormány, vagy a pályázat előkészítői közül soha, senki nem vállalta a vitát az ellenzőkkel. 

A pályázat vezetőjének sikerült egy jó Fideszes kádert kinevezni Fürjes Balázs (Fidelitas alapító, Deutsch Tamás egykori kabinetfőnöke) személyében, a szimbolikus csúcsra pedig egy igazi gyomorforgató figura: Dr. Schmitt Pál került. Valaki, aki minden bizonnyal az általános iskolát is protekcióval végezte el, és egy életet töltött luxusban anélkül, hogy valaha egy percet is igazából dolgozott volna. Sokat elárul a Nemzetközi Olimpiai Bizottságról, hogy a megszégyenítő bukása után is megtarthatta a tagságát. Töltsön el mindenkit elégedettséggel, hogy adófizetőként a bukott köztársasági elnököt továbbra is havi másfél millió forinttal támogatjuk (plusz lakás, sofőrös autó, de ezekre kárt szót vesztegetni).

Természetesen az Orbán-rendszer lényege sem kerülte el a pályázati folyamatot: a gátlástalan, üzemszerű lopás. Ennek legkiemelkedőbb eleme a most már több mint hétmilliárd forintos, tartalmilag teljesen homályos tanácsadói megbízás, ezt követik a milliárdos kommunikációs tenderek, de még a tizenmilliós informatikai beszerzések is.  Mintha a pályázatért felelős Budapest 2024 Zrt. azt tűzte volna ki céljának, hogy hogyan lehet legjobban gúnyt űzni a közbeszerzésből. Részletesen ezekről korábban itt írtam.

Akik a fentieknek akár csak egy kis részével szembesültek, hamar elvesztették a kedvüket a nemzeti egységbe csomagolt újabb orbáni mutyitól, és nyitottabbak lettek arra az érvelésre, hogy először talán próbáljunk meg szervezni egy normális hétköznapot.

2024-ben nem lesz olimpia Budapesten, de Magyarország problémái nem múltak el. A demokrácia látszatának fenntartása mellett még mindig a teljes államgépezet minden erőforrásával egyetlen párt hatalmának a fenntartásán dolgozik. A politikai küzdelem teljesen egyenlőtlen, a Fidesz és az ellenzék lehetőségeit össze sem lehet hasonlítani. Az ilyen rendszerek azonban önmagukat buktatják meg előbb-utóbb. A budapesti olimpiai ügye példa erre, és azt mutatja, hogy talán a rendszer egészének a bukása sincs már messze.

Emiatt azonban senki ne dőljön hátra: hiszen a Momentumnak ettől még kezdeményeznie kellett a népszavazást, az aktivistáknak (többek között az Együtt tagjainak) pedig a januári-februári hidegben az utcán állva össze kellett gyűjteniük az aláírásokat. A változáshoz a rendszer önaknásítása mellett az emberek politikai aktivizálódására is szükség van.        

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke február 2-án Budapestre látogat. Az Együtt tüntetést szervez ellene, és a mindenkit arra hív fel, hogy ahol csak látja a gépkocsi-konvojt, sípolással, fütyüléssel fejezze ki az ellenérzését. (Minden információ itt.)

Lesznek, akik azt mondják, hogy ezzel a vezetőjükön keresztül az orosz népet sértjük meg. Ez nincs így. A magyar népet sem sértik meg azzal, ha Orbán Viktort külföldön kifütyülik. Éppen hogy tiszteletet mutatnak azzal, hogy hajlandóak megismerni és megérteni, hogy mi történik nálunk.

Vlagyimir Putyin elnyomással tartja az uralma alatt az orosz népet. Azaz diktátor, annak a modern formájában. A modern diktátorok ugyanis ügyelnek a demokrácia látszatára. Meghagyják az emberek személyes szabadságát, csak a politikai jogaikat veszik el. Vannak választások, működhetnek ellenzéki pártok, van szólásszabadság, lehet tüntetni. Létezhetnek kritikus hangok. Csak éppen az állam minden erőforrását, a hivatalok minden hatalmát arra használják fel, hogy nehogy ezek a kritikus hangok eljussanak az emberek széles köréhez. Végtelen mély kasszából ömlesztik az állami propagandát, a közmédiából kitiltják az ellenzéket, a független sajtót lopott pénzből felvásárolják, reklámbevételeitől megfosztják. A gazdaság szereplőit, kis- és nagyvállalkozókat, még a nemzetközi cégeket is, a tudományos és a művészeti világot, a szakszervezeteket megfélemlítik. A civil szervezeteket vegzálják.

Ha a fentiek és a hazai viszonyok között érzünk párhuzamokat, az nem a véletlen műve. Vlagyimir Putyin azonban már sok területen tovább ment, mint Orbán Viktor. Nem csoda, 17 éve uralja már Oroszországot. Amikor elnök lett, Gerhard Schröder volt a német kancellár, Tony Blair a brit miniszterelnök, Jacques Chirac a francia, Gerorge W. Bush az amerikai elnök. Nevek a múltból. Ez különbözteti meg eredményében a valódi, plurális demokráciát a látszatdemokráciától: a választott vezetőket előbb-utóbb leváltják. Ennek elkerülése érdekében Putyin nem riadt vissza a kritikus civil szervezeti vezetők (Natasa Esztemirova), újságírók (Anna Politovszkaja), ellenzéki politikusok (Borisz Nyemcov) demonstratív kivégzésétől, és a választások módszeres elcsalásától sem. Utóbbival kapcsolatban Moszkva és Szentpétervár egyfajta demokratikus kirakatnak számít, azonban még ott is előfordulnak csalások (például Szergej Mitrohin, az ellenzéki Jabloko politikusa 2009-ben némileg meglepődve fedezte fel a mokszkvai közgyűlési választáson, hogy miközben ő maga, a családja, számos barátja a lakóhelyének megfelelő 192-es körzetben szavazott, a hivatalos jegyzőkönyv szerint a Jabloko abban a körzetben egyetlen (!) szavazatot sem kapott).

Az „illiberális demokráciák” hívei szeretnék a „kemény kéz” politikája által elért eredményekre hivatkozni, ami miatt megéri lemondani a politikai szabadságról. A valóságban azonban nem érkeznek ezek az eredmények, aminek az okát talán senki nem foglalta össze olyan jó, mint Dimitrij Medvegyev, a Putyint átmenetileg helyettesítő bábelnök, az orosz parlament, a Duma előtt tartott beszédében: „Államunk a legnagyobb munkaadó, a legaktívabb könyvkiadó, a legszorgalmasabb gyáros. Önmaga bírája, s lassan saját pártja és saját népe is. Ez a rendszer egyáltalán nem hatékony, csupán egyetlen dologban az: a korrupció lehetőségeinek megteremtésében.”

Nem sokkal Putyin hatalomra kerülését követően magasba repültek az olaj- és gázárak. Soha nem látott évtizedes lehetőséget kapott Oroszország, hogy átalakítsa a gazdaságát, befektessen a jövőjébe, hogy ne a nyersanyagok exportjától függjön. Ezt a lehetőséget Putyin vezetésével elszalasztották, a pénzt részben értelmetlen dolgokra elszórták (pl. szocsi olimpia), részben ellopták, az energiaárak esését követő gazdasági válságról pedig külső ellenségek kijelölésével próbálja elterelni a figyelmet. Titkosszolgálati eszközökkel beavatkozik az amerikai elnökválasztásba, hibrid háborúval országokat szakít szét, a civil lakosság kazettás bombázásával hatalmon tartja a saját népe ellen vegyi fegyvereket bevető szír diktátort, Bassár el-Aszadot. Zavart kelt az Európai Unióban, amiben fontos segítőtársa, igazi ötödik hadoszlopa Orbán Viktor, aki mindent megtesz, nehogy a NATO vagy az EU egységes politikával képes legyen megvédelmezni magát.

Az orosz állami propaganda megpróbálhatja úgy beállítani, mintha mindez elismerést hozna Putyin és Oroszország számára a világban, de valójában csak annyi elismerést hoz, amennyi egy részeges, kötekedő alaknak jár a kocsmában. Félelmet kelthet, de mellé csak megvetés társul. Fontos, hogy ezt a megvetést segítsünk bemutatni azoknak a szabadságszerető oroszoknak, akik nagy bátorsággal küzdenek Putyin rendszere ellen. Ha Orbán és Putyin szövetsége nem okozna közvetlen kárt Magyarországnak, akkor is szolidárisnak kellene lennünk annyira, hogy kimutatjuk az ellenérzésünket az őket elnyomó diktátorral szemben.  

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

A Fővárosi Közgyűlés ideiglenes vizsgálóbizottsága csak alibizett, miközben Londonban már bíróság előtt van az Alstom budapesti korrupciós ügye

Tavaly márciusban a Serious Fraud Office, az Egyesült Királyság súlyos korrupciós ügyek elleni nyomozó- és vádhatósága vádat emelt az Alstom elnöke és két társa ellen a Budapestre szállított metrószerelvényekkel kapcsolatos vesztegetés miatt. Ezt követően május végén a Fővárosi Közgyűlés ideiglenes bizottságot állított fel az Alstom metrókocsi-beszerzés vizsgálatára.

A Borbély Lénárd csepeli polgármester által vezetett vizsgálóbizottság szeptember és december között öt ülést tartott, majd megállapította, hogy a közbeszerzés műszaki specifikációit az Alstom gyártmányára szabták, az ár alig 42 százalék súlyt gyakorolt az értékelés során, az Alstom szubjektíven pontozott szempontok alapján nyert csak, és a lényegesen kedvezőbb ajánlatot tett Bombardier-t pedig egy jelentéktelen és könnyen javítható formai hiba miatt zárták ki a közbeszerzésből. Ugyanakkor már hat éve is pontosan ugyanitt tartottunk. A 2010-es kormányváltást követően az Állami Számvevőszék, majd a Főpolgármesteri Hivatal is vizsgálta a metrókocsi-beszerzést, majd mind a ketten feljelentést tettek, Tarlós István éppen hat éve, 2011. januárjában a Legfőbb Ügyészségen.

Mi történt ez alatt a hat év alatt? A jelek szerint pont semmi. Csak példaként, a Bizottság 2016. október 4-i ülésén Bolla Tibor, a beszerzést 2006-ban végző BKV Zrt. vezérigazgatója azt a tájékoztatást adta, hogy hivatalos megkeresést nem kapott a cég, és nincs tudomása arról, hogy bármelyik jelenlegi vagy volt kollégájukkal szemben eljárás lenne folyamatban.

A Fővárosi Közgyűlés Alstom Beszerzéseket Vizsgáló Ideiglenes Bizottsága a féléves áldásos munkálkodása részeként a már évek óta ismert információk PR-célú újramelegítésén túl nem tett semmit, a tevékenységük teljes kudarc, anélkül zárja le a munkáját, hogy a valódi felelősök és haszonélvezők beazonosításához bármivel is közelebb kerültünk volna. Még a politikai megállapításokat is anélkül teszi, hogy bárkit is meghallgatott volna a Fővárosi Önkormányzat akkori vezetői közül. Demszky Gábor 2016. november 22-i keltezésű, ki tudja mikor postára adott levélben történő meghívása a Bizottság 2016. november 29-i ülésére elsősorban azt a szándékot mutatja, hogy az egykori főpolgármestert inkább ne kelljen meghallgatni. Medgyessy Pétert, akinek a cége 2006 és 2007 folyamán 600 ezer eurót kapott az Alstomtól, meg sem próbálták meghívni, hasonlóan még enervált kísérletet sem tettek az egykori főpolgármester-helyettesek elhívására. 

A félreértések elkerülése érdekében, ha a svájci ügyészség információ alapján egy brit hivatal nyomozást indít, majd bíróság elé viszi a vádlottakat nem általában sikkasztás, nem általában korrupció, hanem kifejezetten a budapesti szállításhoz kapcsolódó vesztegetés miatt, akkor más elképzelhető motiváció hiányában biztos, hogy komoly bizonyítékokkal rendelkezik. Természetesen még senkit nem ítéltek el, és személy szerint az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, de komolyan aligha gondolhatja bárki, hogy itt nem került sor vesztegetésre. Ha pedig valakik vesztegettek, akkor a logika szabályai szerint valakiknek meg is kellett kapniuk a pénzt, ezek a személyek pedig az akkori döntéshozókból, az MSZP-SZDSZ városvezetés és a BKV felsővezetői által alkotott körből kerülhettek ki.     

Erről ma nem tudunk többet mondani, és ezért is felháborító, hogy miközben a ideiglenes vizsgálóbizottságot az angliai vádemelés miatt hozták létre, a munkáját azelőtt befejezi, hogy bármilyen információt beszereztek volna az Egyesült Királyságban folyó eljárásról. Budai Gyula és Papcsák Ferenc által tökéletesre fejlesztett Fideszes kéz kezet mos technikát ismétlik meg a Fővárosi Önkormányzatnál is. Csak a politikai vádaskodás érdekli őket, a bűnösöket pedig inkább futni hagyják. Vagy maguk is érintettek az ügyben, vagy nem akarnak precedenst teremteni a korrupciós ügyekben történő felelősségre vonással.

Miközben az Egyesült Királyságban 2017. májusára már kitűzték a tárgyalás időpontját, és Magyarországot 300 millió eurós büntetés fenyegeti az Európai Unió részéről a 4-es metróhoz kapcsolódó korrupciós ügyek miatt, addig a Fideszes politikusok az alibi bizottságosdival inkább elkenik ezt az ügyet is.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

"Az alkotmány erőssége az állampolgárok elkötelezettségében áll, hogy megvédjék. Az alkotmányos jogok csak akkor vannak biztonságban, ha minden egyes állampolgár kötelességének érzi, hogy kivegye részét ebben a védelemben." - Albert Einstein

Aux armes citoyens! Fegyverbe, polgárok! – idézhetnénk a La Marseillaise refrénjének első sorát. Fegyvernek egyelőre megteszi egy síp, vagy egy szépen begyakorolt füttyszó is. Évtizedekig abban a hitben ringattuk magunkat, hogy a szabadságot, a demokráciát, a jogállamot, tisztességes kormányt, szabad sajtót ingyen is meg lehet kapni. Nem lehet. Fizetni kell érte. Talán kis bátorság, idő és pénz egyelőre még elég lenne.

Az elmúlt hat évben eleget kiabáltuk a velünk egyetértőknek és üres épületeknek, hogy „Elég volt!”, meg hogy „Orbán takarodj!”, és főleg: „Nem hagyjuk!”. Nem akarom se utólag, se előzetesen leszólni ezeket a rendezvényeket, főleg nem a résztvevőiket, miközben sokan – részben joggal – egy Facebook lájktól, megosztástól is tartanak. Valamilyen formában hangot kellett adni az újabb és újabb átlépett vonalak miatti felháborodásunknak, ahogyan liberális demokráciából haladunk a diktatúra felé, töprengve a két állatmese, a lassan megfövő béka és a túl sokszor kiáltott farkas tanulságain.

A kvótakampány során elkövetett felsorolhatatlanul sok disznóságra érkezett a Népszabadság megszüntetésének híre, szinte betetőzve az ellenzéki sajtó felszámolásának folyamatát, és a szólásszabadság szempontjából szintén egyáltalán nem közömbös tervet a plakátpiac újraosztására. Az Orbán-rezsim kétségtelenül újabb vonalakat lépett át, ami újfajta reakciókat igényel.

Én most vasárnap, október 23-án kimegyek délután háromkor a Kossuth térre, és hangos fütyüléssel fogom jelezni a miniszterelnöknek, a magyar állam többi vezetőjének és a diplomáciai testületnek, hogy szó nincs itt 98 százalékos támogatottságról. Magyarországon a legnagyobb kisebbségre, a kétmilliónyi Fidesz szavazóra épülő zsarnokságot tapasztaljuk meg. Lehet, jól szervezettek, jobban, mint a belső törésvonalaktól szabdalt ellenzék, de még csak egyszerű többségben sincsenek. Nincs joguk mindent a maguk szája íze szerint alakítani, és főleg nincs joguk minden mozdíthatót ellopni.

Itt az ideje a szembenézésnek. Persze csak békésen. Éppen elég, hogy Fideszes elitnek kordonok és rendőrsorfal mögé kell bújnia, ott is majd hallanak minket.     

Ennél méltóbban nem lehet megemlékezni október 23-ról. Ez a nemzeti ünnep nem szólhat arról, hogy ne politizáljunk. Nem szólhat valamiféle hazug nemzeti egységről sem. Nem volt nemzeti egység 1956. október 23-án sem. Azon a napon tömegek mozdultak meg, egyenesítették ki a gerincüket, vállaltak felelősséget saját maguk, és tágabban Magyarország jövőjéért. Kevéssé tiszteli 1956 hőseit az, aki ezen a napon is a megalkuvást, a saját véleményének elhallgatását választja.   

Ez azonban csak az első lépés lehet. Mert nem attól lesz tényleges demokrácia, ha a rezsim néhány intézkedést visszavon. Nem akarhatjuk például, hogy továbbra is Orbán Viktor adja ki a Népszabadságot. Mert annak ugye nagy jelentősége nincs, hogy éppen Pecinának vagy Mészárosnak hívják a zsírosan megfizetett strómant. Nem akarhatjuk azt se, hogy minden politikai szempontból meghatározó sajtótermék idővel különböző oligarchák vagy átláthatatlan hátterű tulajdonosi csoportok anyagi köldökzsinórján éljen. Akkor ugyanis biztosan nem az olvasókat, nézőket, hallgatókat fogják szolgálni, egyes újságírók heroikus küzdelmei ellenére sem. Az állam folytathatna tisztességes médiapolitikát a sokszínű nyilvánosság megteremtése és fenntartása érdekében (az Együtt fogalmazott is meg ezzel kapcsolatban javaslatokat), de végső soron nekünk, a hírek fogyasztóinak késznek kell lennünk arra, hogy előfizetés vagy támogatás formájában a zsebünkbe nyúljunk. Amit mi tartunk fent, az minket fog szolgálni. Magyarországon van legalább kétmillió ember, akik havi néhány ezer forintot különösebb megerőltetés nélkül fordíthatnának a szabad sajtóra. Jobb ma elkezdeni, mint holnap.

A tájékozódás lehetőségének magunk és mások számára történő megteremtése azonban még mindig csak szükséges, nem elégséges. Nem egy másik vezért akarunk, nem egy másik tolvajbandát, hanem valódi demokráciát. Az pedig részvétel nélkül nem megy. Aktívan részt kell venni a politikában, ezt pedig leghatékonyabban közösségekben lehet megtenni. Ezeknek a közösségeknek két fajtája van, ha egy-egy ügy mentén szerveződnek, akkor civil szervezetnek, ha egy általánosabb elgondolás, cél mentén, akkor pedig pártnak hívjuk. Tudom, utóbbi különösen ijesztő. Ráadásul közösségekben működni mindig fáradtságos, de ez nem megspórolható. Én természetesen az Együttet tudom a legjobb szívvel ajánlani, de az is rendben van, ha valaki egy másik ellenzéki párthoz csatlakozik, vagy akár újat hoz létre. Tulajdonképpen még a Fideszhez való csatlakozás is méltányolható, amíg valaki azzal a céllal teszi, hogy mielőbb elzavarják a vezérlő tábornokot, és mindenki mást, Rogán „Bulibáró” Antallal és Matolcsy „Sugardaddy” Györggyel kezdve, akiknek ehhez a kleptokráciához köze van. Akinek nincs ideje aktívan formálni a politikát, pénzzel még mindig van lehetősége támogatni.  

A jövő még nem dőlt el, nem vagyunk arra ítéltetve, hogy örökre Orbán Viktor már-nem-demokrácia-de-még-nem-diktatúrájában éljünk. De nem lehet abban bízni, hogy majd Brüsszel, Hillary Clinton, Soros György, Angela Merkel vagy a norvég kormány megoldja helyettünk, még ha a Fidesz a saját híveit tudja is ezzel szórakoztatni. Nem lehet bízni a hirtelen a semmiből felbukkanó messiás eljövetelében sem. És önmagukban a jelenlegi ellenzék vezetői sem fogják megoldani.

A kérdés az, hogy lesz-e elegendő öntudatos magyar állampolgár, akik a magyarországi demokrácia ügyét a saját személyes felelősségüknek tekintik. Első lépésként most vasárnap emlékezzünk meg 1956-ról Orbán Viktor kifütyülésével. Ha valaki csatlakozna: https://www.facebook.com/events/1228152880580505/

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

A fideszes politikusok nem először mutatják ki, hogy lenézik és megvetik a közösségi közlekedés használóit, és különösen az M3-as utasait. Amennyiben Tarlós Istvánban a legkevesebb tisztesség is van, a felújítás megfelezéséről szóló előterjesztéshez mellékelni fogja a lemondását is.

A Magyar Nemzet városházi forrásokra hivatkozva arról számol be, hogy Tarlós István arra fog javaslatot tenni a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a metrófelújítást felezzék meg, csak a síneket és a biztonsági berendezéseket cseréljék le, 19 lepusztult állomáshoz pedig ne nyúljanak hozzá. Indoklásként azt hoznák fel, hogy a kivitelezői ajánlatok meghaladják az előre becsült árakat.

Meglepő érv egy ez olyan kormánytól, amelyik ész nélkül szórja a pénzt ürességtől kongó futballstadionokra, a senki által nem nézett közmédiára, propagandakampányokra, olimpiai pályázatra vagy éppen Orbán Viktor és több minisztérium budai várba költöztetésére. Csak az utóbbi bőven elegendő forrást jelentene a növekvő költségekre.

A fideszes politikusok nem először mutatják ki, hogy lenézik és megvetik a közösségi közlekedés használóit, és különösen az M3-as utasait. Először amikor új szerelvények vásárlása helyett a régiek "felújítása" mellett döntöttek, arra ítélve a budapestieket, hogy további évtizedekig a mai kor követelményeit sem elérő kényelmi színvonalú, például légkondicionálás nélküli járműveken utazzanak. Majd amikor úgy döntöttek, hogy nem készül teljes akadálymentesítés a vonalon, ami a mozgáskorlátozottak számára  a társadalomba való beilleszkedés lehetőségét jelenti, de az idősek, a nehezen mozgók, a babakocsival, vagy csak egyszerűen több kisgyerekkel közlekedők számára is fontos.

A lepusztult állomások felújításának elhagyása egy újabb határ. Orbán Viktor és Tarlós István számára, akik az elmúlt évtizedekben tömegközlekedés helyett csak közpénzből biztosított sofőrös luxusautókkal közlekedtek, fontosabb, hogy a passzióikra legyen pénz, mint hogy az M3-as metró félmillió utasának milyen körülmények között kell töltenie a mindennapjait.

A felújítást közlekedési káosz fogja kísérni, helyettesítő buszok és végtelen dugók. Egyszerre kell megcsinálni mindent, amihez a metró leállítása szükséges, a síneket és az állomásokat is. Ha most nem újítják fel az állomásokat, akkor azokhoz évtizedekig nem fognak nyúlni. Amennyiben Tarlós Istvánban a legkevesebb tisztesség is van, ehhez az előterjesztéshez mellékelni fogja a lemondását is.    

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Úgy küzdenek a fideszes érdekcsoportok az M3-as metró pótlására szolgáló buszok szállításáért mintha nem lenne holnap. Hosszú ide-oda üzengetés után a Fővárosi Önkormányzat alávetette magát kormány követelésének, és buszok beszerzése helyett szolgáltatást rendel, míg utóbbi garanciát vállalt az emiatt esetleg keletkező többletköltségekre. Varga Mihályt és a Nemzetgazdasági Minisztériumot felkérték, hogy delegáljon egy tagot és egy szakértőt a szolgáltatásbeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás bírálóbizottságba, és a főpolgármester által elmondottak szerint el is fogadták az összes általa tett javaslatot.

Ebbe az idilli képbe robbant tegnap az Index híre, mely szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette az eljárást, azt követően, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter megtámadta a pályázatot.

Az az első pillanattól látszott, hogy az egész nemzeti buszstratégia is csak a haverok kitöméséről szó, miközben mind elméleti, mind gyakorlati megközelítésből nem mellesleg egy gazdaságpolitikai tévedés (lásd: Nagy nemzeti  buszmutyi), de a budapesti metrópótlás a maga 150 buszával és 10 milliárd forint nagyságrendű költségével – bár nem elhanyagolható, de korántsem tartozik a legnagyobb közpénzszivattyúk közé. Sehol nincs a letelepedési kötvények, az elektronikus pénztárgépek, a dohánykereskedelem, a túlárazott építkezések vagy az Eximbank által kiszórt hitelek biztosította hasznokhoz képest. Rejtély, hogy a hiénák miért pont ezen a koncon küzdenek ilyen látványosan.

Lehet, hogy ők már tudnak valamit, amit mi nem, és ez számukra az utolsó ellopható dolog Magyarországon? Ez egy jó hír lenne, szemben azzal, hogy ha a végén el is indulhatna végre az M3 felújítása, nem tudják elkezdeni, mert nincs elég busz a pótlására. Tényleg ott tartunk, hogy a köz érdekében a szervezett maffiaműködést kell szorgalmaznunk a bandaháborúk helyett?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is: