Haverok, buli, FKF

Miért kell miniszteri kabinet egy közművállalatnál?

2015. április 26. - Pataki Márton

Torz formában, de megvalósulnak a gyerekkori álmok a jobboldalon. Orbán Viktor nagy focista szeretett volna lenni, hát építtetett egy stadiont a háza mellé. Horváth Béla arról álmodhatott, hogy miniszter lesz, de az egykor kisgazda országgyűlési képviselő a politika első vonalából kiszorulva most a Főváros Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatójaként próbálja megteremteni az illúziót. Kabinetet hozott létre: 5 tanácsadó, 2 főmunkatárs és 3 asszisztens lesi a kívánságait.

fkfhorvath-760x505.jpg

Az FKF Zrt.-nek egyébként van stratégiai- és üzletfejlesztési, jogi és igazgatási, valamint műszaki vezérigazgató-helyettese. Van ingatlangazdálkodási, fejlesztési és projekt, beszerzési, gazdasági, biztonsági, humánpolitikai, hulladék-begyűjtési és szállítási, köztisztasági, hulladékkezelési, valamint műszaki igazgatója.  Rajtuk kívül még van 25 főosztály- és osztály-vezető. Szóval a cég védekezése, hogy ez egy nagylétszámú társaság, igaz (bár sajnálattal kell közölnöm, hogy a háromezer dolgozójával közel sem a legnagyobb; a BKV-nál pl. tízezren vannak), csak éppen a vezetésük terhe egyáltalán nem nehezedik egyedül szegény Horváth Bélára. Minden elképzelhető területnek van külön felelőse. Az előző vezérigazgató, Klug Lajos jól elvolt az udvartartás nélkül (szerencsére a honlap archívumban még sok minden megtalálható). Akkor pontosan mit is csinál az 5 tanácsadó és a 2 főmunkatárs (a 3 asszisztens is túlzásnak tűnik)?

Nekem két megfejtésem van:

1. Horváth Béla teljesen alkalmatlan, így rengeteget dolgoznak, hogy bekössék a cipőfűzőjét és rendbe hozzák a károkat, amiket okoz.

2. Igazából semmit, jóbarátok mind, akiknek most egy kellemes egzisztenciát lehet biztosítani.  

Az eddig felmerült nevek a második megfejtésre utalnak. Jólfizetett tanácsadó lett az egykori képviselő kolléga, Sepsey Tamás, valamint egykori beosztottja, a városházán ügyintézőként (!!!) dolgozó Nemes Ferenc Istvánné. És ne legyen félreértés, egy pillanatig nem vitatnám el Horváth Béla jogát, hogy olyanokkal dolgozzon együtt, akikben megbízik, és biztos a munkájuk minőségében. Mert lehet, hogy az egykor a Kehi-t vezető, majd ÁSZ alelnök Sepsey kiváló szakember. De akkor nevezze ki őt a Belső ellenőrzési osztály vezetőjének. Így, vezérigazgatói tanácsadóként akkor se tudna komoly munkát végezni, ha éppen akarna.

Szerencsére Horváth Bélának azért van főnöke, aki a körmére tud nézni, mégse legyen az FKF-ből kádertemető – a több dolgozó kárára, aki pl. már a húsvéti jutalomról le is mondhattak. Ezt a feladatot a felügyelőbizottságnak kell ellátnia. Abban pedig olyan kiváló emberek vannak, mint Menczer Erzsébet egykori országgyűlési és önkormányzati képviselő, aki pontosan érti, hogy milyen fontos, hogy senki ne élhessen vissza kapott köztisztséggel, azt ne a saját, a család vagy a barátok érdekében hasznosítsa. Ő például semmit nem tett annak érdekében, hogy a menye (és véletlenül vele együtt a fia) egy kedvezményes szolgálati lakáshoz jusson, amit előtte 4 millió forintért fel is újítottak. Legalábbis a Központi Nyomozó Főügyészség szerint.

Hogy is mondta a főpolgármester úr, Augiász istállója?   

A bejegyzés trackback címe:

https://patakimarton.blog.hu/api/trackback/id/tr177398498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.